Szabó Anna
Talán soha nem születik válasz erre a 6 durva szellemi aktivitásra:
1908 májusában a törökországi Konstantinápolyban élő francia diplomata, akit csak M. Constansként azonosítottak, kérte, hogy vigyék vissza Franciaországba. Ennek oka a források szerint az volt, hogy őt és feleségét egy szellem terrorizálja a Vörös Palota nevű nyári otthonukban. A szellem nyilvánvalóan Ypsolanti hercegé volt, aki évekkel korábban felakasztotta magát a Vörös Palotában.
Constans, akit nagyon nagytermetű férfiként jellemeztek, azt mondta, hogy egy éjszaka kilökték az ágyából, de nem volt a közelben senki. Egy másik alkalommal valami felemelte az ágyát úgy, hogy az majdnem merőleges volt. Constans felesége is áldozatul esett, de sokkal erőszakosabb módon. Egyszer egy láthatatlan erő lelökte a lépcsőn. Egy másik alkalommal kint volt a kertben, amikor egy fekete kecskének látszó lény megtámadta. Még azon a követségen sem voltak biztonságban az emberek, ugyanis négy különös halálesetet történt egy hónapon belül. De arról nem szól a fáma, mi történt végül a Constans házaspárral.
OLVASS TOVÁBB!
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK