Szabó Anna
Rettentően furcsának hat a megszokott történetekhez képest ez a 7 idegenekről szóló beszámoló:
Pier Zanfretta 1978. december 6-án látta, hogy négy lámpa ég egy általa őrzött háznál. Előhúzott pisztollyal közeledett a fényhez, és látta, hogy három méter magas, zöldbőrű hüllők állnak ott, fejükből tüskék nyúlnak ki. Azt állította, hogy az idegenek valamilyen hőnyalábbal meglőtték. Maradt annyi ereje, hogy elrohant, rádión segítséget kért, és későbbi egy másik biztonsági járőr talált rá. Amikor a helyszínt később kivizsgálták, nagyon nagy (kb. 50 cm hosszú) szokatlan lábnyomokat találtak, valamint a fák közötti perzselés bizonyítékát, ami azt jelezte, hogy valami szokatlan történt.
December 26-án az idegenek visszatértek, és hipnotizálva Zanfrettát bevitték hajójukra, és egyfajta kommunikációs sisakot csatoltak hozzá. Zanfretta elmondta a gyíkembereknek, hogy fél és távozni szeretne. 1979. július 29-én, majd 1979. december 2-án, és 1980-ban pedig ötödször is újra elrabolták. Ötödik alkalommal az idegenek egy anyahajóra vitték, és megmutattak neki egy békát, amely állításuk szerint fajuk ellensége volt. Mindezek révén nagyon kevés tényleges indítékot szolgáltattak arra, hogy miért rabolták el annyiszor a biztonsági őrt. Zanfretta keveset profitált állításaiból, és próbálta meghúzni magát a média elől.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK