Szabó Anna
.
Christence Kruckow egy fiatal nemes hölgy volt az 1580-as években Dániában. Még fiatalkorában Sir Eiler Brockenhuus-nál volt vendég, ahol két szolgálólány boszorkánysággal vádolta meg. Ott léte alatt, meghalt a leendő feleség Anna Bille és 15 csecsemő is, ezért kezdett a szerencsétlen gyanússá válni. Az egyik szolga eredetileg azzal vádolta, hogy akarata ellenére kénytelen volt segíteni Christence-nek a gonosz varázslatokban pár nappal az esküvő előtt. A két szolgálót, aki bemártotta Christence-t, 1587-ben kivégezték. A szóban forgó hölgy pedig sebtiben elhagyta a házat, és Aalborgba költözött, ahol utolérték a vádak. Állítólag ő és a nővére összeveszett az egyik szomszéddal, Marennel. De itt sikerült visszájára fordítani a dolgot, és a lányok vádolták meg Marent, hogy szemtanúi voltak annak, amikor egy viaszbabának adott életet, amit arra használt, hogy másokat megátkozzon vele. Ismét mást – vagyis Marent- végeztek ki, és Christence megszökött. 1618-ban újra megvádolták, ám ezúttal ő adott életet egy ilyen viaszbabának, hogy megigézhesse vele a helyi lelkész feleségét. Ezúttal már a Lordok Házában folyt a per Koppenhágában. Végül megfosztották címeitől és rangjától, és ő kivégezték. Lefejeztés helyett máglyán égették el, és ami maradt belőle, nagy kegyesen eltemették. A Koppenhágai Egyetem örökölte a vagyonát.
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK