Szabó Anna
Most már tutira padlót fogsz fogni, ha eddig nem tetted. Újabb remek elmélet következik:
Úgy fest Jézus és tanításai mindenfelé eljutottak a világban. Ezek alapján miért ne lehetne, hogy eljutott keletre is? Sokan állítják, de főleg a 19. század vége felé Nyikolaj Notovics, krími születésű újságíró számolt be indiai útjáról, hogy bizonyítékokat fedezett fel arra vonatkozólag, hogy Jézus hosszú éveken át Indiában élt. És persze, ha az ember belegondol gyanúsan hasonló aszkéta életet élt, prédikált és tanított, mint Buddha.
Notovics 1887.októberében Mulbekhben szállt meg, egy buddhista kolostorban, ahol szokatlanul meleg fogadtatásban részesült az elméleteivel együtt. Ott arra kérte a kolostor tudós lámáját, hogy beszéljen Buddha fiáról, Isszáról.
’”Issza nagy próféta volt – állította a láma – nagyobb, mint bármelyik dalai láma. Az Úr lelki lényének része Ő, aki viszszavezette az eltévedt lelkeket az Istenséghez; a Teremtő áldásában részesített mindenkit. Nevéről és tetteiről szent könyveink szólnak.” Szavai nyomán Notovics számára világossá vált, hogy Issza és Jézus egy és ugyanazon személy. Továbbá arról is tudomást szerzett, hogy az eredetileg Indiában és Nepálban lejegyzett szövegeket Lhaszában, a főkolostorban őrzik, de némely nagyobb kolostorban is találhatók másolatok.
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK