Szabó Anna
Olyan feltételezés is szárnyra kelt szegény Jézus származásának fejtegetése során, miszerint egy ufó és egy földi nő fiaként jött a világra. Vagyis egy hibrid, és nem Gábriel arkangyal, hanem egy földönkívüli látogatta meg Máriát, aki mesterségesen megtermékenyítette az asszonyt.
Ez megmagyarázná, hogyan bírhatott Jézus természetfeletti képességekkel. Csodák, gyógyítás, ördögűzés, halott feltámasztás, csak hogy néhányat említsek.
Majd az ufók továbbra is közreműködtek Jézus életében és tulajdonképpen a betlehemi csillag, ami a napkeleti bölcseket Jézushoz vezette egy fényes ufó volt és telepatikusan irányította a három jómadarat.
És azért nincsenek Jézus fiatalkoráról leírások, mert az alatt az idő alatt tréningezték az ufók…
Végezetül Jézus felemelkedését sem az angyalok segítették elő, ahogy az Mária Magdolna beszámolójából kiderül, ami földöntúli külsejű, fehérbe öltözött, izzó férfiakra utal, hanem az ufók jártak ott.
Szóval mindezek fényében nem arra kell várni, hogy Isten mikor engedi vissza, hanem az ufók mikor küldik le ismét…
OLVASS TOVÁBB!
Pünkösdi babonák - Figyelj oda ahhoz, távol tartsd a gonosz erőket és bevonzd a jó szerencsét!
Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapra és hétfőre eső keresztény ünnep. E napon a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepelik, ugy...
REJTÉLY-MISZTIKA30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK