Szabó Anna
1970-ben, John Allegro régész kiadott egy könyvet, a Szakrális Gomba és a kereszt címmel. Ebben, azt állította, hogy nyomon követhető elemek merülnek fel Újszövetségben, ami több ókori forrásból a suméroktól és a babilóniaktól származik.
Ezek pedig arról mesélnek, hogy évezredekkel a kereszténység korát megelőzően olyan titkos kultikus csoportosulás jött létre, akik egy szentnövény, az Amanita muscaria (légyölő galóca) csodáját tisztelték. Már maga a gomba létrejötte rejtély volt az ősi népek szemében, hiszen azt senki nem ültette, nem magról nőtt, megjelenését nem lehetett megjósolni sem egy meghatározható időhöz vagy egy megjelölhető helyhez kötni. Mivel a gomba erősen hallucinogén anyagokat tartalmaz, a fogyasztások alkalmával csodás látomásaik támadtak az embereknek. Miután megmagyarázni nem tudták a gomba természetét, hát isteni ajándékként tekintettek rá. A „szentnövény” szakrális fogyasztása megértette a „beavatottal”, - ez lett a korai eucharisztika - hogy a gomba tulajdonképpen egy isteni megtestesülés, és így sült ki belőle, hogy akkor tulajdonképpen Jézussal azonos. Erre utal az is, hogy az Újszövetségben közvetett utalást lehet találni az entheogén kultusz (belső istenfelfedezése) ismeretére, akik, mint a legnagyobb beavatottak, Jézust a gombával azonosították.
És az se az utolsó, hogy Jézus egyik neve Bar Panderá, a párduc fia, de természetesen a gombát nevezték panderának, mert "pettyes.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK