Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Kitta Grau – Svédország
A történet egy borzasztóan ördögi nőről, Kitta Grauról szól. Kitta annyira rémes nőszemély volt, hogy haverok voltak az Ördöggel, olyannyira, hogy tegezték is egymást. Még az Ördög is tartott egy kicsit Kittától. Az Ördögnek volt egy terve, hogy viszályt szít egy friss házaspár között, azonban nem sikerült neki. Kitta meg jól kinevette, és megmondta, hogy ő megoldja a helyzetet, és a házaspár boldogsága hamarosan véget ér. Ha sikerül, akkor kap egy szép pár cipőt az Ördögtől. (Nem lehettek nagy igényei.) Kitta azt mondta asszonynak, hogy a férje csodálatos ember, de még mindig van benne egy kis gonosz. Ezért le kell borotválnia férje arcát az álla alatt, hogy megtisztítsa a gonosztól. Aztán meglátogatta a férjet is, akinek meg azt mondta, hogy a neje azt tervezi, hogy elvágja a torkát. A férfi persze nem hitt neki, de mikor a szerencsétlen feleség megpróbálta leborotválni arcát, miközben a férje úgy tett, mintha aludna, aztán „felébredt” és meg volt győződve arról, hogy felesége meg akarja gyilkolni. Úgy volt vele az Ördög, ha nem ölik meg egymást, tényleg sikeres volt a házasságuk. Kitta Grau nyert magának egy vadonatúj topánkát…
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK