Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Nagyon komoly, de a hölgy nem csak boszorkány volt, hanem postamester is egyben! A dolgos asszonyka, a németországi Cologne városában élt férjével Heinrich Neuden-nel és bátyjával Harger Henot-tal. Apjuktól Jacob-tól örökölte a helyi posta hivatalt és nagyon úgy fest, hogy ő volt az első nő, aki postamester volt Németországban. Csakhogy ebből kifolyólag konfliktusba keveredett a császári udvarral, II. Leonhard gróf von Taxis-sal, aki központosítani szerette volna a postát.
Cologne-ban 1626 és 1631 zajlottak a boszorkányperek. 1627-ben pedig sötét erők szálltak meg egy helyi apácát. Ki mást vádolt volna be, ha nem Henottékat? Még abban az év januárjában le is tartoztatták őket, miután több haláleset, betegség is felütötte a fejét mágia formájában a kolostorban. Henotték egyértelműen tagadták a vádakat. Márpedig akkor mi következik? Irány a kínpad, de hiába nyúzták a szerencsétlen Katharinát, akkor is tagadta az ellene felsorakozatott vádakat. Lényegtelen, a törvény úgy döntött, boszorkányság vádjával elégetik és kész.
Bátyja, Harger megpróbálta rávenni a császári udvart, hogy eresszék el, hiszen ő ártatlan, de nem járt sikerrel. A későbbi kutatások megállapították, hogy az ítélet Katharina ellen nem volt jogerős (mily meglepő) és valószínűleg egy összeesküvésnek volt az áldozata. Majdnem egészen napjainkig nem volt túl szerencsés, ha egy asszony tehetős és sikeres volt, önálló vállalkozással. Harger megpróbálta testvérének kivégzése után tisztára mosni a nevüket, majd a sors iróniája úgy hozta, hogy ő maga mutatott egy másik boszorkányra 1629-ben, Christina Plumra, aki egy másik áldozata volt a cologne-i boszorkánypereknek.
A képen lévő két szobor Henottékat ábrázolja, amit Katharina kivégzése után készítettek és ma is látható a cologne-i Városházán.
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK