{KEPGALERIA}
Szabadkőművesek
A szabadkőművesek mára világszerte több millió taggal rendelkeznek. Kiindulási pontnak Franciaországot és Angliát lehetne megjelölni, méghozzá hivatalosan a 18. századtól, ugyanis az Első Angol Nagypáholy 1723-ban adta ki a szabadkőműves alkotmányt. Több országban, több páhollyal is bírnak. A legtöbben csak férfitagokat vesznek fel, de akadnak már olyanok is, akik szívesen fogadnak be nőket is. Olyan erkölcsi értékeket követnek, mint az egyenlőség, a humanizmus, és a szellem- politika-, és a vallásszabadság. A tagok több rituális beavatáson esnek át, amelyeken keresztül megismerhetik a szabadkőművesség kőművesmesterségből származó szimbólumrendszerének jelentését. Ugyanakkor a páholyok hierarchiába rendeződnek, és bizonyis feltételek teljesítése után lehet újabb fokozatokat, címeket elérni. A legelterjedtebb magas fokú rendszer az Ősi és Elfogadott Skót Rítus, ami 33 fokozatból áll.
Főként az angolrendszerű páholyok követelménye az, hogy az jelölt higgyen Istenben. Azt nem határozzák meg mely vallás szerint, ezért Istent a ceremóniákban és szóhasználatban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.
Különben a társaság eredetéről tengernyi misztikus változat létezik. Ott van például az ókori világhoz kötheti variáns, ami szerint a jeruzsálemi templom építőitől, köztük Hiram Abiftól származik. Mások a templomos lovagrendre, a a rózsakeresztesekre gyanakodnak vagy az esszénusokra.
De talán a pont a rejtélyességük miatt hiszi az egyház és sokan mások azt, hogy okkult szertartásokat végeznek, sátánista hívők, a vér- és állatáldozatokat mutatnak be és orgiáznak.
Mindenestre olyan nagy emberek voltak a tagjai, mint: George Washington, Ignotus, Mozart, Franklin D. Roosevelt, Mark Twain, Winston Churchill, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Benedek Elek, Silvio Berlusconi, John Jacob Astor, Türr István, Oscar Wilde, Wekerle Sándor, Samuel Colt, Mechwart András.
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK