2. Marta Lorenz története

Maria de Oliveiro 1890 született. Mivel édesapja földbirtokos volt, ő a családi farmon nevelkedett, és nagyon szerette a vidéki életet. Miután azonban apja két, Mária által szeretett férfi udvarló közeledését is meghiúsította, a lány teljes melankóliába esett. Gyakran járt át barátnőjéhez, Ida Lorenzhez, aki a 20 km-re fekvő Dom Feliciano faluban lakott. Látogatásai alkalmával mindig panaszkodott Idának, hogy mennyire boldogtalan, ezért olyan betegségbe szeretne esni, amibe bele is hal. Ida hiába próbálta lebeszélni szándékáról, Maria hajthatatlan volt. Vékony öltözékben járt télvíz idején a mínuszokban, felhevült testtel jeges vizet ivott, és ennek meg is lett a következménye: tuberkulózisban megbetegedett, és 1917-ben, 28 éves korában meg is halt. Halálos ágyán megígérte barátnőjének, hogy vissza fog térni hozzá, mégpedig a lányaként. Arról is biztosította Idát, hogy úgy fogja jelét adni visszatértének, hogy mesél majd a korábbi életéről.

1918. augusztus 14-én Ida Lorenz megszülte második kislányát, akinek a Marta nevet adta. Amikor a kislány 3 éves lett, megkérte a nővérét, hogy vigye a vállán, mert ő fáradt. A nagyobbik lány, Lola azonban visszautasította, „Tudsz te menni a saját lábadon!” felkiáltással. Erre a kis Marta haragosan közölte Lolával, hogy „Bezzeg, amikor én voltam nagy, és te voltál kicsi, sokat vittelek az ölemben!” Lola meglepve kérdezett vissza: „Mikor voltál te nagy, én pedig kicsi?”, mire jött a válasz: „Akkor én még messze éltem apával, sok állat – ökrök, tehenek voltak ott!”. Lola elmesélte édesapjának a hallottakat, aki azonnal elővette a kis Martat, és felvilágosította, hogy ők soha nem éltek azon a farmon, amiről az beszél. A kislány azonban gondolkodás nélkül rávágta:”Abban az időben még mások voltak a szüleim, a nevem pedig Maria volt!”