Szabó Anna
Elképesztő ez az 5 beszámoló, amelyben egyesek megtapasztalták az angyalok közelségét:
Az egyik találkozásom az angyalokkal 14 éves koromban történt. Egyedülálló anyám elhanyagolt, akinek voltak saját problémái, és nem tudta megadni nekem azt a szeretetet és gondozást, amelyet minden gyermek megérdemel. Egyszer azon kaptam magam, hogy este 11 óra körül egyedül, megrémülve sétálok a sötét utcán.
Fogalmam sem volt, hol vagyok, és féltem attól, hogy megerőszakolnak vagy bántani fognak. Mérföldekre voltam pénz nélkül. Velem volt a 10 sebességes biciklim, amellyel valójában nem tudtam közlekedni, mivel ittas voltam. Bár általában eléggé önellátó voltam, és soha nem kértem senkitől segítséget, nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ezért imádkozni kezdtem.
Nem sokkal ezután láttam, hogy egy fényesen megvilágított, mosolygós fiatalember bukkant elő a magányos utca egyik elsötétült házából. Azt mondta: "Szia, Paul vagyok."
Nyugtatónak és gyönyörűnek találtam a jelenlétét. Azt mondta, segíteni akar nekem. Csak erre emlékszem. A következő dolog, amit tudtam, otthon az ágyamban ébredtem fel úgy, hogy fogalmam sincs, hogyan kerültem haza. Annyit tudok, hogy meleg, izzó érzés fog el van minden alkalommal, amikor az angyalomra, Paulra gondolok. – Névtelen
OLVASS TOVÁBB!
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Igazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK