Nem csak a ma emberét izgatja annyira a szellemvilág, a holtak és a spiritizmus. Már a 17-18. században is akadtak híveik és temérdek spiritiszta, akik ajtót nyitottak a holtak birodalmára. Van, akinek tényleg sikerült. Ám a többség inkább csak port hintett az emberek szemébe, ahogy ez az 5 fantasztikus kókler is, akik elképesztő átverések kifundálói voltak és a törvény kezére is adták a többségüket.
{KEPGALERIA}
Szellem flanelben
Londonban 1920-ban tengernyi spiritualista és hívő volt egyaránt. Chambers úr is úgy döntött, hogy felcsap médiumnak. Az egyik szeánszon egy szellemet érzékelte, akin muszlim anyagú ruha volt, és csizmát viselt, de úgy döntött, nem mond magáról semmit a következő szeánszig. Chambers úr utolsó londoni ülésén az egyik résztvevő felkapcsolt egy zseblámpát, és azzal együtt fény derült a szellemre is. Hirtelen mindenki látta, hogy Chambers levette a kabátját, a mellényét, a csizmáját, de még a nadrágját is letolta a térdérére és egy szál fehér pendelyben állt, egy zsebkendő a fején és fehér muszlim volt a vállára kanyarintva…
Chambers megpróbált úgy tenni, mintha egy szellem irányítása alatt állna, de bármily meglepő is legyen,az emberek nem vették be. Ehelyett Chambers úr aláírta a bűnösségének vallomását, amelyet az újságokban kinyomtattak.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK