{KEPGALERIA}
Oni
Az Oni igencsak hasonlatos a nyugati démonokhoz, trollokhoz, emberevő óriásokhoz. Nevének eredete máig ismeretlen, de valószínűleg az "On" szóhoz van kötve, ami kínai olvasatában "rejtőzködést" jelent. Vagyis az Oni eredetileg egy láthatatlan ártó szellem, istenség lehetett, aki természeti csapásokkal, járványokkal és más katasztrófákkal sújtotta az embereket. Általában hatalmas szörnyek, - de léteznek mini verziók is – emberi, majom, esetleg madár arccal, bozontos hajjal, pengeéles karmokkal és szarvakkal. Bőrük színe lehet kék, fekete, fehér, lila, vörös, barna, de zöld is. Úgy hírlik, egy szál ágyékkötőben járnak és szögekkel kivert bunkósbottal közlekednek.
A japán folklór szerint az onik, Enma-Ó ördögi szolgái, és ő „nemes” feladatuk megkínozni a bűnösöket Dzsigokuban, vagyis a japán pokolban. A buddhista alvilág Onijai, vagyis Enma-Ó a pokol királyának büntetés végrehajtói, két csoportra sorolhatók. Az egyik az aka-oni (vörös oni), másik az ao-oni (kék vagy zöld oni). Ugyanakkor más fajtáik is ismeretesek, akik az emberi világban okoznak pusztítást. A legtöbb esetben az onik keresztbe tesznek az embereknek, vagy felfalják, elteszik őket láb alól, de állítólag akadnak igen ritka védelmező onik is.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK