Szabó Anna
Döbbenetes a következő 3 beszámoló, amelyben az angyalok beleavatkoztak mások életébe:
1980-ban Deb egyedülálló anya két csecsemővel élt a kaliforniai San Bernardino megyében. Időnként a szüleire bízta a gyerekeit. Szerencsére szülei csak kb. 30 mérföldre laktak Alta Lomában. Deb általában eldobta a gyerekeket a szüleihez, majd elment a dolgára, este pedig értük ment.
Egy este Deb elhozta a gyerekeit és hazaindult. Viszonylag késő volt, körülbelül 23:30 körül. Deb egy régi autót vezetett, amiben nem működött az üzemanyag jelző. Aznap éjjel félúton megállt az autó.
Deb nem tudta, hogy mit tegyen. A gyerekek aludtak és mérföldes sétára volt a benzinkút. Akkoriban még nem volt mobilja, így segítséget sem tudott kérni.
"A fejemet a kormánykerékre tettem, miközben egy rövid és pánikkal teli imát mondtam." - mesélte. "Még csak nem is fejeztem be, amikor valami az ablaknak csapódott."
Felnézett, és látta, hogy egy fiatalember áll ott, aki Deb becslése szerint körülbelül 21 éves lehetett. A férfi intett neki, hogy görgesse le az ablakon. "Emlékszem, hogy meglepődtem - mondja Deb -, de még a legcsekélyebben félelem sem volt bennem, bár általában félek.”
A férfi segített neki beindítani az autót, aki utána hirtelen eltűnt. Deb kocsija tovább gördült le a dombról, amíg el nem érte a következő benzinkutat. Ő és a gyerekei, akiknek mesélte, mi történt, szentül hiszik, hogy egy angyal segített nekik.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK