Szabó Anna
Lélegzetelállító lehetett ez 10 UFO-megfigyelés az 1900-as évek előttről:
Japán, 1235
Ha Japán jogos igényt támaszthat a „repülő csészealj” kifejezésre, akkor azzal is büszkélkedhet, hogy elrendelték az UFO-észlelés első hivatalos vizsgálatát, amelyet az Azuma Kagami (középkori japán szöveg) rögzített. 1235-ben, 55 évvel a Kii tartomány észlelései után, Yoritsune tábornok és csapatai éjszakára letáboroztak, amikor furcsa fényeknek voltak tanúi az éjszakai égbolton. A jelenség órákig tartott, a fények körbevették egymást, és az égen mozogtak. Nyilvánvalóan megrendülten, Yoritsune megparancsolta a legintelligensebb embereinek, hogy vizsgálják meg az ügyet, és jelentsenek neki. Érdekes módon megállapításaik nagyon hasonlítottak sok modernkori „nyomozáshoz”, mivel biztosították a tábornokot arról, hogy semmi baljóslatú nem volt abban, aminek tanúi voltak. Azt mondták, hogy ez „teljesen természetes” és egyszerűen „a szél, ami a csillagokat megingatja”.
OLVASS TOVÁBB!
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
Ami a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK