Szabó Anna
.
A Godard család
1999. szeptember 1-jén Dr. Yves Godard otthagyta a Caen-t, Franciaországot és egy jachtot bérelt. Vele tartott a felesége, Marie-France, a hatéves lánya, Camille meg négyéves fia, Marius. Egyiküket sem látták többé. A családi autó Saint Malo kikötőjében maradt, és a vizsgálat szerint Marie-France vérének nyomait találták benne. Az eltűnésüket követő napokban a jachtból darabok tűntek fel, például egy csónak, egy mentőmellény. A rendőrség anonim leveleket kapott, hogy Yves-t a következő hónapban a Man-szigeten, aztán a skót Lewis szigeten találhatják meg. A rendőrség azt gyanítja, hogy Yves maga írta, hogy eltérítse a hatóságokat a nyomvonalról. Azt is sejtették, hogy a hajó darabjai Yves próbálkozásai voltak, hogy hajótörést szimuláljon. 2000 januárjában egy, a családhoz tartozó táskát fogtak egy halászhálóba az angol csatorna területén. Később az év folyamán a csatorna halászai felfedeztek egy emberi koponyát is, amelyről később kiderült, hogy Camille-é. Egy másik koponyát is találtak a halászok, de valamilyen okból visszadobták a vízbe. A rendőrség azt hitte, Yves meggyilkolta az egész családot, és elmenekült, hogy új életet kezdjen. De 2006-ban egy combcsont és a sípcsont került elő az angol csatorna aljáról.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK