{KEPGALERIA}
A Queen Mary
2011 decemberében Kelly Ryann Dorrel 23 métert zuhant a Queen Mary fedélzetéről egyenesen a jeges vízbe, hiába próbált a barátja utána nyúlni. Mikor lezuhant, a fiú utána ugrott, hogy megmentse, de nem sokra rá, a lány meghalt kórházban.
De ez a hajó totálisan szellemsújtotta hely. Ha már csak eleve a történelmet nézzük, hogy háborús időkben hadi hajóként működött. Mindenestre ezek után érthető, ha kísértetek járnak rajta, hiszen nem csak a katonákhoz volt köze a hajóhoz, hanem a tengerészeknek, a jómódú és persze a potyautasoknak. Beszámolók szerint néha gyermekhangok hallatszanak a valamikori gyermekőrző szobából és vízhangok a kiürített úszómedencéből. Van, aki szerint John Peddar tűzoltó kísértete is a hajón jár, akit 1966-ban, 18 éves korában a gépházban halálra zúzott egy rácsapódó vízbiztos ajtó. Néhányan azt mesélték, hogy egy fehérbeöltözött nőt láttak, aki táncol a fedélzeten. Mindezt fokozza az is, hogy állítólag hirtelen hőmérséklet-változások történnek a hajón, ajtók csapódnak be, kopogások és sikolyok hallatszanak.
A második világháború idején legalább 200 ember halt meg a személyzetből. A hajón dolgozó egyik női csapos szerint ez az egyik leginkább kísértetjárta hely Amerikában.
Egyszer még egy ott vendégeskedő idős asszony is a csapos mellé mutatott, azt állítva, hogy egy szellem áll mellette.
Ha még több Queen Mary-s szellemsztorira vágysz, itt találsz!
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK