Auli Kylikki Saari meggyilkolása
1953. május 17-én a 17 éves Auli Kyllikki Saari Finnországból kerékpárral hagyta el a templomot. A gyülekezetben dolgozott. Ezen a napon Auli visszatért az egyházi szolgálatból, és azonnal visszavonult a hálószobájába, kijelentve, hogy fáradt és pihenni akar. A szülei rendkívül szokatlannak találták. Később ugyanazon a napon imádkozott Auli Maiju nevű barátjával. Később Maiju azt állította, hogy Auli egész idő alatt idegesnek látszott. Amikor a templomból hazatértek, a két lány egy keresztútra tévedt, és egy Tie-Jaska nevű ember, látta, hogy Auli 1.6 kilométerrel tovább halad más irányba. Ő volt az utolsó, aki élve látta. Auli eltűnését követő hetekben a tanúk számoltak be arról, hogy egy krémszínű autóban látták a kerékpárját, míg mások azt állították, hogy a kaarankajarvii tó közelében kiáltozott segítségért és lövéseket hallottak.
Júliusban Auli kerékpárját mélyen az erdőben találták, és októberben a maradványait azon a helyen fedezték fel, ahol utoljára életében látták. Megtalálták a cipőjét, sálát és egy férfi zoknit. Félig meztelen volt, a kabátja pedig a feje körül volt. Hiába volt rengeteg gyanúsított, azóta sem kapták el Auli gyilkosát.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK