Szabó Anna
A „minél nagyobb annál jobb” történelmi korokon átívelő berögződése alaptalan szorongást ébreszt mindkét nem képviselőiben. A hölgyek már-már bocsánatkérő pillantással kutatnak a minél kisebb melltartók között, amelyek viszont minél nagyobb szivacsot kell tartalmazzanak; a férfiak pedig az első éjszaka előtt idegesen toporognak a fürdőszobában, hogy vajon kedvesük nem fakad-e harsány kacajra, amikor a kard először villan elő hüvelyéből. Márpedig eme korlátok magvait kifejezetten mi ültetjük el magunkban, hiszen aki nyitott füllel szaladgál a világban, az már csokorba gyűjthette azon véleményeket, miszerint ha a szerszám túl nagy, az már inkább fáj; a hímek egy jól elhatárolható csoportja pedig egyenesen rajongói klubot alapítana a kis mellű lányok támogatására. Akár a múzeumban – látványnak szép-szép, de megérinteni már nem lehet. Illetve, ha lehet, nem biztos, hogy akarjuk. Éljen a természet, a szilikon pedig maradjon meg az ipari felhasználás területén!
Adj egy csókot!
Mielőtt jobban alászállnánk a dombok közé, vessünk egy pillantást feljebb, hiszen fejétől bűzlik a hal. Talán ez kicsit meredek megállapítás, és nem is kell ennyire nagy totálban vizsgálni a helyzetet. Állapodjunk csak meg a szájnál. Annyira foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hol, mikor és ki álmodta meg a szájfeltöltés misztériumát? Vajon valaki egy reggel azzal fordult még békésen szunnyadó feleségéhez, hogy: „Drágám, nem akarsz nagyobb ajkakat?”. Élete párja talán eljátszott a gondolattal, a lelkes sebész-kutató pedig lázasan elkezdett agyalni a megvalósításon, miközben szemgolyója helyén dollárjelek kezdtek pörögni. Sajnos, nem is tévedett. Mániája elterjedt, és megragadt egy bizonyos körben. Mindez pusztán csak fikció, de nem kizárt, hogy valahogy így indult el a folyamat. Nem tudom, azon nők, akik önként és dalolva vetik alá magukat a beavatkozásnak, vajon kifaggatták-e választottjukat, hogy mit szólnának hozzá, ha ajkuk ezentúl kétszeres teltséggel húzódna mosolyra. Merthogy a teremtés koronája nagyjából egy vállrándítással elintézi az egészet. Még a fodrász után bekövetkezett változást sem vesszük észre, nemhogy egy pár milliméterrel megnövelt szájat! Különben is, a realizmus aranyszabályait bibliaként forgató hímagy fel nem foghatja, hogy minek keresni a fájdalmat, ha nem muszáj. Hölgyeim, belegondolnak, hogy milyen látvány fogadja majd Önöket a tükörben nagymamakorukban? Arról nem is beszélve, hogy a bulvárműsorok közkedvelt témája bemutatni egy-egy félresikerült műtét végeredményét. Sajnos, arra vonatkozólag nem tudok érdemi beszámolóval szolgálni, hogy bármi gyakorlati haszna van-e a felfújt ajkaknak. Vagy csak nem tudok a találkozásról?

Kebelcsodák. Csodák?
Gyakran hallom fajtársaimtól: „ennek a lánynak nagyon nehéz a szemébe nézni, mert a dekoltázsa egyenesen vonzza a tekintetet”. Vajon minden esetben tisztában vagyunk-e vele, hogy mivel is állunk szemben? Csak egy jó érzékkel kiválasztott push-up melltartó, a természet ajándéka, vagy egy ügyes kezű sebész munkája kacsingat felénk a ruha mögül? Közel sem biztos, hogy a szem után a kezünk több információval tud szolgálni. Egyik ismerősöm épp valamelyik nap osztotta meg velünk dilemmáját, miszerint képtelen eldönteni, hogy éjjeli játszótársa vajon az ég ajándékaként rendelkezik-e ilyen elismerésre méltó dombokkal, vagy szó szerint valami lapul a háttérben. Mi többiek – naiv beavatatlanok – mondtuk neki, hogy a tapintás csak elárul valamit. Tanácstalan fejcsóválás volt a válasz, miszerint ő nem érzett semmi mögöttes anyagot, ellenben a domborulatok még fekvő helyzetben is úgy meredeztek az ég felé, mint a kilövésre váró rakéták. Mit lehet erre mondani? Idővel talán félénken előállhatunk a kérdéssel az illetékesnél, de ezzel indítani mégiscsak merészség. Mindenesetre az leszögezhető: egy férfinél nem itt dől el az éjszaka sorsa. Mutassanak nekem valakit, aki bármekkora élharcosa is a természetes kebleknek, de feltartott kezekkel kihátrál az ágyból, ha szilikont érez az ujjai alatt. A beküldők között nem sorsolunk ki semmit…

Táborokra szakadva
Fentebbi megállapítást akkor is tartom, ha a témában folytatott tájékozódó beszélgetések alapján két csoportra oszthatjuk a hímek társadalmát. A piros sarokba azok kerülnek, akik királlyá koronázásuk esetén első intézkedéseik egyikeként rögtön betiltatnák a plasztikai sebészetek eme irányvonalra szakosodott rendelőit. A kék sarokba pedig azok, akik nem állnak le dilemmázni azon, hogy vajon mi az érett dinnyék alapanyaga, ösztöneik csak néhány szót lihegnek a fülükbe: „mindegy, a lényeg, hogy nagy legyen!”. De kötve hiszem, hogy pusztán ettől bárki is térdre rogyna. Társaságunk egyik tagja már találkozott teljes életnagyságban mesterkélt mellekkel, és amikor mi izgatottan faggattuk a differenciáról, csak egy unott „semmi különleges” szócsoportot kaptunk reflektálásként. Azokra a napokra is megmosolyogtató visszagondolnom, amikor egy nőismerősöm – akkoriban már gyakorló feleség – szinte fanfárok közepette vonult be egy klinikára, mellnagyobbítás céljából. Mégsem sikerült learatnia a babérokat, és a környezetét talán csak a jóérzés tartotta vissza attól, hogy bevallják neki, miszerint a műtét olyan volt, mint a császár új ruhája: nem is látszik belőle semmi. Egyedüli tanúként csak a bankszámla számolhat be arról, hogy valóban megtörtént a beavatkozás.
Részletkérdés
Vádolják bár a férfiakat azzal, hogy mekkora kritikusok, a mell nagyságát illető elméleti viták önmagukban nem döntenek el semmit. A nagy többség sokkal könnyebben túllép ezen, mint kedvenc csapatuk hétvégi vereségén. Mert akár hihető, akár nem, egy csomó minden képes elhomályosítani a keblek méretét. Ruhában, vagy nélküle is. A felsorolásba most nem kezdek bele, gyűjtse össze mindenki maga a tapasztalataiból, vagy kérdezze meg partnerét. De hogy a beültetett szilikon nem kerülne be a „Kedvencek Top 5”-be, arra bátran mérget vennék.
OLVASS TOVÁBB!
Milyen az élet, amikor beléptek a potencianövelős korszakba?
Az idő múlása minden párkapcsolatban új szakaszokat hoz....
PASISZEMMELAz év ajándéka - Az óra, ami túlél mindent!
Az ajándékvadászat minden évben kihívást jelent, hiszen valami igazán különlegeset szeretnénk adni a szeretteinknek. Egy igényes karó...
PASISZEMMELHogyan segít a bilincs a hatékony közbiztonság fenntartásában?
Az emberek ösztöne, hogy megvédjék magukat és szeretteiket a veszélyekkel szemben, változatlan. A különböző korszakokban mindig előt...
10 szuper karácsonyi ajándékötlet nőknek – személyes, kreatív és szívhez szóló meglepetések
A karácsony közeledtével minden évben előkerül a nagy kérdés: mit adjunk ajándékba azoknak a nőknek, akik a legfontosabbak az életün...
PASISZEMMELMiért kell megvédeni a hallásod motorozás közben?
Amikor száguldasz az úton és hallod a motor hangját, semmi sem hasonlítható ehhez az élményhez. ...
PASISZEMMELHatékony és megbízható eszközbeszerzés cégeknek
Eljött az idő, amikor vállalkozásod számára új informatikai eszközök beszerzése vált szükségessé?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK