Csípj fel, bébííí!

Ketten állnak a buszon. Nézik egymást. Ismerjük az aranyszabályt: az egyik férfit akar, a másik pedig nőt. Mozdulni mégsem képes egyik sem. A tünékeny szépség jelez, majd leszáll. Lehet, hogy a férfi életéből most lépett ki a nagy ő? Másik kép. Tánc a szórakozóhelyen, modern szokás szerint külön a lányok, külön a fiúk. Ketten feltűnően méregetik egymást, össze-össze pillantanak. Szólni, közeledni azonban egyik sem mer. A tömegben arrébb sodródnak. Lehet, hogy az igaz szerelmet hagyták elúszni? Kávéház terasza. Aktatáskás úr kevergeti megfontoltan a habos kávéját, miközben tekintete újra és újra elidőz a szemközti asztalnál helyet foglaló csinos Hölgy lábain. A férfi fizet, feláll, és távozik. Hol marad a romantikus filmekben annyiszor látható jelenet, a szalvétára felírt, rejtetten odacsempészett telefonszám? Ó, ébresztő! A felvázolt helyzetek talán némileg túloznak, de minden túldíszítettségük ellenére az igazság egy része ott lapulhat a felszínük alatt. Ezért lehet annyi egyedülálló férfi és nő, mert amíg elbíbelődünk azon, hogy ki kezdeményezzen, addigra elillan a pillanat mágiája, és a szerelem parazsa máshol kap tűzre. A pasik a jelre várnak (most felejtsük el azokat, akik pofátlanul bárkire rányomulnak), a nők pedig úgy vannak vele: hódítsa meg őket a férfi, az a dolga. De manapság is leoszthatók még így a szerepek?

Bizonyíték, és nem ígéret

Hölgyek, nincs kétségem afelől, hogy többségetek még mindig azt szereti, ha a lovag rózsával a szájában kipattan a merdzsójából, kardjával ártalmatlanná teszi a gonosz varázslót és a mogorva közös képviselőt, majd mézédes szavak kíséretében megszökteti a királylányt a belvárosi bérház tetőteréből. Kissé modern mese, de szép. Nincs is ezzel baj abban az esetben, ha a lovag már látja messziről a hercegnője fehér zsebkendőjét – ami lehet akár egy bátorító sms, egy váratlan telefon, egy kedvesen megírt levél, vagy egy apró mozdulat, amiből érezzük: figyeltek ránk, kezdünk fontosak lenni nektek. Szóval hódítunk mi ezerrel, néha még túlzásba is visszük, csak lássuk, hogy erőfeszítéseink nem hiábavalók. Az agyafúrt virágszálak mindezt úgy intézik, hogy elhitetik velünk: mi bűvöltük el őket teljesen, a siker csakis a mi érdemünk. Tehát a nő csak visszafogottan lép, és hagyja, hogy jó értelemben véve leigázzák. Viszont a feltüzelés semmi esetre se kezdődjön azzal, hogy „jaj, de aranyos vagy”, mert ez a legtöbb férfi számára egyenlő a „havernak jó leszel, de semmi több” kilátás felvázolásával. A legjobb az, ha Ti is tesztek az ügy előremozdítása érdekében. Legalább egy kicsit.

Kellesz, és meg is szerezlek!

Ez bizony vagány hozzáállás, leány a talpán, aki a megkövült beidegződéseket feledve nyílt lapokkal játszik, vagyis világosan a pasi értésére adja, hogy nem lenne ellenére, ha ők ketten egyek lennének. Ez szólhat egy éjszakára is, de a szerződés akár hosszabb időtartamra is megköttethet. Dörzsölt férfiként már azért megéri minél több nő közelébe kerülni, mert így könnyebb hasznos értesülések birtokába jutni. Így tudtam meg például, hogy nem egyszer a gyengébbik nem tagjai is a „pasivadászatra fel!” jelszóval vetik bele magukat az esti mulatozásba, és esetenként egyáltalán nem bánják, ha olyan halacska akad fenn a horgukon, amely másnap reggel már tovább is úszik. De hogy micsoda kiismerhetetlen teremtmény a férfi, azt jól példázza, hogy próbálkozás és próbálkozás között is különbséget teszünk.

Ingyenkonyha

A működési mechanizmusunk szemléltetésére álljon itt egyik barátom rövid beszámolója: „Múltkor az egyik party-helyen megismerkedtem egy lánnyal, de ha tudom, hogy ezzel valóságos lavinát zúdítok a fejemre, akkor messzire elkerülöm a csajt! Ugyanis nyomul. De nagyon. Így pedig már nem is érdekel. Nem tudom neked megmondani miért, de teljesen hidegen hagy.” És ezzel a szoknyavadász haver nincs egyedül, mivel a legtöbb hím hozzá rendkívül hasonlóan viselkedik. Ismerjük mind a mondást: ami könnyen jön, az könnyen megy. Hölgyek, ha tehát azt szeretnétek érzékeltetni velünk, hogy a vár abszolút nem bevehetetlen, azt azért ne úgy tegyétek, hogy szinte Ti könyörögtök az ostromért. Vagyis csak szépen, visszafogottan adagoljátok magatokat, nehogy a hatalmas önérzetünk csorbuljon azáltal, hogy úgy érezzük: nem mi cserkésztünk be titeket. Ha ügyesen csináljátok, a babérkoszorút, és vele együtt a férfit is begyűjtitek.

Az eredeti felállás

Megvonva a konklúziót, a legjobb talán az lesz, ha maradunk a kezdeti kiindulási pontnál: a pasi hódít, a nő pedig nem fél elcsábulni. Had legyünk a dominánsak mi, hiszen ennek az ellenkezőjét tudvalevőleg nehezen viseljük. A döntés úgyis mindenképp a bájos-bársonyos női kezekben van, nekünk pedig adassék meg az, hogy egy-egy udvarlás alkalmával (mert van még ilyen!) büszkén feszítsünk: „igen, ezt most jól csinálom!”. A lovag ugyanis igazán csak a nyeregben érzi jól magát. Az okos és ügyes királykisasszony pedig hol megrajzolja neki a térképet, hol pedig kicsit tévutakra tereli: az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. És ha a hős nem adja fel a harcot, akkor a toronyszobában egymás karjaiban és a szerelemben olvadhatnak el. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy ki kezdeményez, a lényeg, hogy jó legyen a vége. Mint a mesékben. Amiből így valóság is lehet.