Szabó Anna
A varázsvessző lényegében egy Y alakú mogyorógally, amelyet csak bizonyos időszakban, különös szertartások közepette kellett levágni. Napjainkban már a fűzfaág is elterjedt. A lényeg, hogy Y alakú legyen, hiszen a kutatónak az Y-szár egy-egy végét kell úgy kézben tartaniuk, hogy az egyenes szár előre nézzen és rezdülései jelzéssel szolgálhassanak a vízerek, vagy épp a mélyben meghúzdó ércek elhelyezkedésére vonatkozóan. Az első feljegyzések a középkori Szászország német szénbányászairól szólnak, akik az 1400-as évek elején varázsvessző segítségével kutattak források után. Franciaországban Beausoleil báróné volt az első, aki a varázsvesszőt használta források felkutatásához. Magyarországon Tüköry Jenőné a múlt század végén keltett nagy szenzációt, amikor vízforrásokon kívül arany-, ezüst-, szén- és petróleumlelőhelyeket határozott meg a titokzatos „műszer” segítségével.

Napjainkban a hagyományos mogyorógally helyett elterjedt a két párhuzamosan álló, L-alakú fémrúd, az úgynevezet lengyelbot vagy lengyelpálca alkalmazása is, mivel ez viszonylag gyorsan és egyszerűen, házi körülmények között is elkészíthető. A két rúd rövidebb felét függőlegesen lefelé tartva kell kézbe fogni úgy, hogy a hosszabbik szár előre mutasson, és a két kézben fogott pálca szárai lehetőleg párhuzamosan álljanak egymással. Amint a lelőhelyhez érünk, a rudak kilengenek, vagy keresztezik egymást, ezzel jelezve a gyakorlott kutatónak a forrás elhelyezkedését, sőt akár annak mélységét is. Bár senki sem tudja biztosan, miként működik a varázsvessző, de tény, hogy működik, sőt olyannyira hatásos, hogy néhány építőipari vállalat mind a mai napig alkalmazza helyszíni felméréseknél. Közismert, hogy orosz geológusok és bányászok ércek és olaj kutatására is használják.
Sokak szerint a föld mágneses energiái, vagy – miként azt Albert Einstein is gondolta –valamiféle elektromágneses hatás befolyásolja a kutató idegrendszerét, kézizmainak összehúzódását. A mogyorógaly vagy a fémpálcák így kimozdulnak, jelezve a vízér vagy az érc helyzetét.

Varázsvesszőt mi magunk is készíthetünk. Mogyoróvessző alkalmazása esetén olyan Y alakú ágat kell keresnünk, amelynek V alakú szára hosszabbak mint az Y töve. Az ágnak keménynek, ugyanakkor elég rugalmasnak kell lennie. A szárak hossza maximum 30-40 cm legyen, míg az Y töve ennek fele. A mogyoróvessző alkalmazása nehezebb, mint a fémpálcáké, amelyet heggesztőpálcából vagy bármilyen fémrúdból L alakúra hajthatunk. Az L alak rövidebb szára 10-12 cm legyen, a hosszabb, előre néző szára pedig maximum 25-30 cm. Érzékenyebbé tehetjük a „műszerünket”, ha a rövidebb szárat egy műanyag-, fém- vagy facsőbe (például egy kifogyott filctoll szárába) helyezzük úgy, hogy abban a pálcánk könnyen elfordulhasson. A varázsvesszőnk hosszabbik szárát betekerhetjük szigetelő szallaggal, vagy ráhuzzhatunk egy műanyag kábelt úgy, hogy a pálca fém vége kb 1-1,5 cm hosszon szabad maradjon. Ha nagyon precízek akarunk lenni, akkor a pálca hosszabbik szárának végére helyezzünk egy rézből készült foglalatot.

Az így elkészített műszerünk különböző, de egyértelmű jelzésekkel fog szolgálni, amint a kezünkbe fogva a kiválasztott terület felett lépkedünk. A pálcák kifelé lengése megfordulásra adhat utasítást, a balra és jobbra lengés meghatározhatja a haladási irányt, de ha előtte keresztezik egymást, akkor az a mélységre utal. A pálcák kereszteződése természetesen magát a célt jelzi, miként a mondás is tartja: A kereszt jelöli a kincset. Jelen esetünkben tehát a föld mélyén megbúvó vizet vagy a különböző érceket.
Az elkészített műszerek kipróbálásához jó szórakozást kívánunk! Sikereitekről, eredményeitekről kérjük, tájékoztassátok szerkesztőségünket…
Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonlóról olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!
OLVASS TOVÁBB!
7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
MÁGIA4 olyan sikermágia, amit használhatsz a munkahelyeden, a suliban vagy az üzleti életben
Jól jönne egy kis szerencse? Szeretnél sikeres vizsgát tenni vagy eredményesebb lenni a munkahelyeden? Akkor nincs más dolgod, mint elvége...
MÁGIA4 villámgyors bőségmágia, amihez szinte csak papírpénzre meg némi apróra lesz szükséged
A hasonló a hasonlót vonzza és ez a törvény különösen igaz a varázslatokban. Éppen ezért, ha bőségre vágysz, akkor nincs más dolgo...
3 sikermágia, amivel felpörgetheted a vállalkozásodat, hogy több pénzt termeljen
Mostanában döcögősen megy az üzleted? Vagy csak szeretnéd, ha több vevőd lenne? Ennek a 3 sikermágia révén több vásárlóra tehetsz ...
MÁGIAVeled is megtörténhet a karácsonyi csoda, ha elmondod az ünnepekkor ezt az igézetet – varázslat
Sokan mélyen hisznek a karácsonyi csodákban és valóban rengeteg csodás történetről hallani, amikor az ünnepek közeledtével vagy akár...
MÁGIAOktóber 31-én ennek a 4 varázslatnak a segítségével megismerheted a jövődet!
Halloween, vagyis Samhain az egyik év egyik legmágikusabb napja. Ilyenkor szokás a jóslás, mivel nemcsak az e világot és a túlvilágot el...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK