Ez az ok-okozati törvény nem büntetés, hanem egyfajta oktatás, tanulás. Nem szabadulhatsz meg a cselekedeteid következményeitől, de ha megpróbálsz jobbá válni és jót cselekedni, akkor ez a karma nem következik be. A törvény nem ismerése nem mentség, mivel ez egy egyetemes törvény. Itt nem létezik félelem. A karma és a reinkarnáció világában csupán a karmikus törvények uralkodnak.
Az aranyszabály a buddhisták és a hinduk szerint az, hogy minden, amit másokkal teszel, az visszahat rád. A világ összes vallásában szinte hasonló dologról van szó. Keleten azt mondják, minden esemény egy másik esemény bekövetkezését vonzza maga után, és ez az ok-okozat kapcsolatban áll egymással. Egy személy mindig felelős a cselekedeteiért, ha nem ebben az életben, akkor a következőben. Amit a korábbi életedben tettél, az most a jelenlegi életedben visszahat rád, és meghatározza mindazt, amit tapasztalsz.
A buddhizmus nagyon komolyan veszi ezt a tant, ezért bármit is csinálsz, olyan dolgokat generálsz, amelyek idővel visszahatnak rád. A karma tehát lehet jó vagy rossz, viszont ahelyett, hogy büntetésnek fognád fel a múltban történtek miatt, gondolj rá inkább úgy, hogy ez egy egység, ahol egy energia körforgás van, és ez egy lecke. A karma törvénye egyszerű, amint vetsz, úgy aratsz. A múltbeli életed tettei a jelenlegi életedre vannak hatással. Íme, a karma 12 törvénye:
{KEPGALERIA}
12. A szeretet törvénye
A karma a szeretettel kezdődik és azzal is végződik. A karma azért van, hogy a lelked a reinkarnáció során rengeteget fejlődjön és tapasztaljon. Mindez akkor fejeződik be, amikor már képes vagy feltétel nélkül szeretni. A karma és a reinkarnáció egyedüli célja, hogy minden ember megtapasztalja az isteni szeretetet, és elkerüljön a mérhetetlen öröm és isteni tudatosság állapotába.
OLVASS TOVÁBB!
7 indián vélekedés az álmokról - Vajon hol jár a lelked, amikor álmodsz?
Az álmok az indián hagyományok és a spirituális gyakorlatok szerves részei. A gyermekeket korán megtanítják arra, hogyan emlékezhetnek ...
LELKIPATIKAFogadd el az élet 5 fájdalmas igazságát és könnyebb lesz az életed
Ilyenek vagyunk, szeretünk vakok lenni, nem akarunk bizonyos dolgokat észre venni, megtanulni, feldolgozni. A szőnyeg alá söpörjük azokat ...
LELKIPATIKALehet, hogy kimerült a lelked? – Íme, 10 ékes jele, hogy így van
Egy kihívásokkal teli időszak hatására gyakran produkálunk fizikai tüneteket: fájdalmat, fáradtságot, ürességet tapasztalhatunk. Ilye...
4 technika álmaid életének megvalósításához
Hogyan néz ki álmaid élete? Szeretetteljes kapcsolatban vagy a lelkitársaddal? Nagy családod van vagy járod a világot? Egészségesebb vag...
LELKIPATIKAÚtmutató a 4 leggyakoribb introvertált-típushoz – Te melyik csoportba tartozol?
Az introvertált emberekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rettentően félénkek és igyekeznek kerülni bármilyen jellegű emberi interak...
LELKIPATIKATudtad, hogy születésed előtt már megtervezted az életedet? - Nézd meg, hogyan!
Sok ember nem hisz a reinkarnációban, hiszen nem emlékszik a múltjára. Pontos adatok természetesen nem állnak rendelkezésünkre, ám van ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK