Egyáltalán miért kellene elhagyni, ha olyan jó?
Mert különben csak ülsz az előbb is említett kis vacokban anélkül, hogy előrehaladnál az életben és fejlődnél. Ráadásul a legtöbb ember többre vágyik, márpedig a teljes boldogsághoz és sikerhez is kell, hogy időnként elhagyjuk, kilépjünk belőle. Ugyanis mindezt csak a változások, a tapasztalások adhatják meg, amik elől elbújtunk a vacokban…
{KEPGALERIA}
1. Félelem a kudarctól
Ettől fél a legtöbb ember. Fél attól, hogy kudarcod vall a párkapcsolatában, vagy el sem jut odáig, mert már az ismerkedést elszúrja. Vagy fél attól, hogy belekezdjen valamibe, mert az úgysem fog sikerülni. Mint ahogy tart attól is, hogy munkahelyet váltson, átfesse a haját, valami újat tanuljon, elköltözzön. Inkább úgy vannak vele, hogy nem ismerkedik, jó lesz egyedül vagy éppen megfelel a pocsék párkapcsolat, mert legalább van. Illetve meg lesz ő ott, ahol most van, nem kell másik otthon, mint ahogy sem baj, ha szürke kisegérnek, tudatlannak, szerencsétlennek érzi magát és elégedetlen az életével. Nem gond, majd megemészti. Könnyebb valamit nem tudomásul venni, semmint meglátni a bajt és tenni ellene. Egyszerűen kényelmes. És biztonságos, mert így legalább nem esik pofára.
OLVASS TOVÁBB!
8 viselkedésforma, ami gyermekkori problémákból fakad - Tekints vissza a múltba egy pillanatra!
A gyermekkor a legboldogabb életszakasz, ám komoly hatással van a felnőttkorra. Kezded megismerni a világot, beazonosítani a környezetedet...
LELKIPATIKA7 dolog, amire muszáj emlékeztetned magad minden nap, ha boldog életet akarsz élni
"Ha a folyó konzultált volna a heggyel az áramlás módjáról, soha nem kezdett volna el folyni" - ősi aforizma. Mint a folyó, am...
LELKIPATIKAA boldogtalan emberek 6 gyakori szokása, és amit inkább messzire el kellene kerülniük
Vajon te tudatában lennél annak, ha boldogtalan ember lennél? Vagy most is tudod, hogy az vagy, de azt nem, hogy mit kellene tenned, hogy elm...
Észlelted már? - 9 kifinomult módszer, ahogyan a természet kommunikál veled
A Föld egy élő organizmus, melynek a természet a lelke. A mai felgyorsul világunkban képesek vagyunk elfelejteni, hogy mi is ennek a nagy e...
LELKIPATIKA6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
LELKIPATIKA10 jel, hogy az Univerzum csodálatos dolgokat tartogat a számodra
A világegyetem mindig tudja, hogyan kommunikáljon veled. Hatalmas erővel bír, és számos jelet küld neked, a legtöbbet azonban csak a tuda...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK