Szabó Anna
Részletes és flexibilis törvény
A home office megjelenése, valamint annak rendelet által előmozdított lehetősége és ösztönzése fenekestül forgatta fel a munkaerőpiacot. Bár a technikai háttér a legtöbb, otthoni munkavégzést lehetővé tevő cég esetében korábban is megvolt már, a törvényi háttér hiánya sokakat tántorított el tőle, leginkább radar alatti, hallgatólagos megegyezés volt a home office lehetősége. Nagyot változott azonban a világ a koronavírus megjelenése óta ilyen tekintetben is. Elég csak körülnézni, milyen szinten elvárássá vált ez a lehetőség a fehérgalléros munkavállalók között. Az „állás Budapest” kulcsszónál körülnézve szinte mindegyik ilyen állás esetében megemlítődik az otthoni munkavégzés lehetősége is.
A tavalyi év végén, 2021. december 14-én fogadta el az Országgyűlés a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvényt, amelyet aztán idén január 2-án hirdettek ki. Ezáltal véglegesnek tekinthetők az otthoni munkavégzés szabályai is, azonban fontos megjegyezni, hogy az új módosítások hatályossága a veszélyhelyzet megszűnéséhez köthető, az alatt továbbra is a kormányrendelet a mérvadó. Az új törvény részletesen beszél a már eddig is alkalmazott szabályokról, amely szerint nem csak az állandó home office számít távmunkának, hanem akár a heti egy nap is, amennyiben rendszeres. Fontos, hogy a törvény alkalmazhatóságához a feleknek kifejezetten meg kell állapodniuk a távmunka végzésében. Szintén fontos megjegyezni, hogy a távmunka törvényi rendszerében a munkavállaló egy naptári évben legfeljebb a munkanapok egyharmadában dolgozhat a munkahelyén. Azonban, amint azt fent is említettük, a felek ettől eltérhetnek, ekkor akár heti egy nap is lehet a törvény által megtámogatott otthoni munkavégzés.
Meglepetések a tarsolyban
Az új törvény legmeglepőbb része a munkavégzés helyére vonatkozik. A számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén ugyanis a munkáltató, miután írásban tájékoztatta a munkavállalót az egészséges és biztonságos munkakörülményekről, már nem szólhat bele a munkavégzés helyszínének kiválasztásába. Azt a munkavállaló szabadon megválaszthatja, a fenti követelmények figyelembevételével. Ezt korábban kölcsönös megegyezés szabályozta, ezért is meglepő a mostani változás. Ez hosszú távon akár adóügyi gondokhoz is vezethet, egy hosszabb ideig tartó külföldről végzett home office esetében. Nincs változás a home office esetében adható juttatásról, amely továbbra is csupán egy lehetőség, amivel a munkaadó élhet, ennek kötelező jellege nincs. Ez alapján havonta a minimálbér 10 százalékának megfelelő összeget, 2022-ben 20 ezer forintot fizethet ki SZJA-mentesen a munkavállalónak.
OLVASS TOVÁBB!
Vérplazma: az életmentő folyadék és annak adományozása
Vajon tudtad, hogy a vérplazma szállításakor folyamatosan -30 °C alatt kell tartani ezt az értékes anyagot?...
KÖZÉRZETMi az a szendvicspozíció?
Aki középvezetői pozícióban van, annak egyszerre több érdekeltséget is figyelembe kell vennie....
KÖZÉRZETMérgező párkapcsolatok - A testedre is hatnak
Gyakran megesik, hogy egy diszfunkcionális párkapcsolatban az érzelmi manipuláció és a folyamatos feszültség láthatatlan marad a külvil...
Mire figyeljünk, amikor pilates képzést választunk?
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a gépekkel végzett - különösen a reformer és fél Cadillac -...
KÖZÉRZETNők 40 kedvezményes nyugdíj - Hogyan működik, kinek jár, és mire érdemes figyelni?
Egy lehetőség, amely sok nő életét teljesen átrendezheti....
KÖZÉRZET6 tipp, amitől újra magabiztosnak érezhetjük magunkat
Vannak időszakok, amikor valahogy kevésbé érezzük jól magunkat a bőrünkben....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK