Szabó Anna
A könyvet Alexander Loyd, és Ben Jonson írta. Alexander pszichiáter, és ennek ellenére sem tudta meggyógyítani 12 éve depresszióban szenvedő feleségét Traceyt, aki azóta a nevét, Hope-ra változtatta, mert a kódolások hatására ma már egészséges. Alexander 12 évnyi imádkozás után, ahogy ő fogalmaz, megkapta Istentől a Gyógyító Kód rendszerét.

A Gyógyító Kód, 4 kéztartást foglal magában, melyet egy rövid ima előz meg. Legoptimálisabb, ha napi háromszor 6 percig használjuk ezt az öngyógyítási formát. Hat percnél rövidebb ideig a szerzők nem nagyon ajánlják, tovább lehet csinálni, és többször is, mint napi három alkalom. Amikor mi már megoldottuk problémáinkat, kezelhetjük rokonainkat, barátainkat, ismerőseinket, sőt, még kedvenceinket is.

Hatásmechanizmusa azon alapszik, hogy a sejtmemóriában minden eltárolódik, és amíg ott van, addig tudatosan, vagy tudattalanul befolyásolja az életünket. Azért van ez így, mert az emlékeken ott maradt a sejtszintű stressz, ez pedig gyengíti az immunrendszert, és ezáltal, fogékonnyá válunk, a testi, lelki betegségekre. Ezt viszont, csak akkor lehet meggyógyítani, ha meggyógyítjuk az emlékeket, illetve azokat az energiamintázatokat, amiket az emlékek hagytak. Eltűnni nem fognak, emlékezni fogunk rájuk, de már nem lesznek hatással ránk. Nem érzünk fájdalmat, dühöt, tehetetlenséget, vagy bármilyen más negatív érzést, ha eszünkbe jut az emlék. Így a szervezet újra képes felszabadítani az öngyógyító erőket, és teljesen egészségessé válni. Számtalan területre alkalmazható a módszer, a rákbetegségtől az önbizalom hiányon át a sport sikerek eléréséig, de mint mindenben, itt is lényeges a kitartás, és a folyamatosság.

Manapság az energiagyógyászatnak számtalan ágával találkozhatunk. A Gyógyító Kódot is ide sorolhatjuk, mert jó, ha a kéztartások közben el tudjuk képzelni, hogy a kezünkből energia árad a testünkbe. De ha nem látjuk, nem baj, a képeket sem fontos látni, a szándék a lényeg, csak csinálni kell. Lehet, hogy átmenetileg rosszabbodást tapasztalunk, de ez a gyógyulás jele. Mint ahogy az is, ha eddig láttuk a képeket és eltűntek. Ekkor sikerült leásnunk probléma gyökeréig, és megoldanunk azt. A sikert úgyis érzékelni fogjuk. Érdemes kipróbálni, hiszen a kezünk mindig kéznél van.

OLVASS TOVÁBB!
A három leggyakoribb dolog, amitől fájhat a térded
A térd az emberi test egyik legnagyobb és legösszetettebb ízülete, amely minden lépésnél jelentős terhelést visel el....
KÖZÉRZETÍgy hatnak a keringésre a mozgásszervek
A mozgásszervi rendszer és a keringés közötti kapcsolat sokkal szorosabb, mint azt elsőre hinnénk....
KÖZÉRZET7 drasztikus változás, ami a testedben történik, ha túl sokat eszel
Annak ellenére, hogy sok ember nem is tud róla, a mértéktelen evés a legelterjedtebb evészavar a felnőttek körében. Komoly egészségüg...
Oura Ring vs Apple Watch - Melyik okos eszköz alkalmasabb az egészségügyi adatok nyomon követésére?
Oura Ring vagy Apple Watch? Összehasonlítjuk az alváskövetést, edzésfunkciókat, akkumulátort és árakat, hogy megtaláld a számodra ide...
KÖZÉRZETHévíz - A gyógyvíz városa
Ajánljuk Hévízet, és azon belül is a Hotel Palace**** gyógyszállodát....
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK