Ha szörfözöl a neten, netán játszol a telefonodon, az egyfajta ébresztőóraként hat rád, és emiatt nem tudsz nyugodtan pihenni éjjel. De valószínűleg akkor is ledöbbensz, ha eláruljuk neked, hogy egy nem régiben készült tanulmány szerint, az okostelefonnal rendelkezők 63%-a - a 18-29 közti korosztályt tekintve - aludt valóban a telefonjával vagy tabletjével az ágyában. A szakértők szerint a krónikus alváshiány sokszor összefüggésbe hozható ezekkel az eszközökkel.
{KEPGALERIA}
1. Játssz kevesebbet vagy beszélgess kevesebbet cseten a barátaiddal
Igen, mindenki tudja, hogy ez úgy kezdődik, hogy csak még 5 percig szétnézek a Facebook-on vagy csak játszom egy kicsit a kedvenc játékommal. Ám ritkán hagyod abba időben (főként a fiatalok). Az éjjeli sms-ek és telefonok csak növelik a krónikus alváshiány esélyének kialakulását. Fontos azonban, hogy tudd, ha lefekvés előtt a telefonodon ügyködsz, az átállítja a belső biológiai órádat, emiatt késleltetett alvási fázis szindróma alakulhat ki. A szervezet nem tud fizikailag nyugalomba kerülni, és egy új idő áll be, ami akár éjfél, de akár éjjeli 2 óra is lehet. Az ilyen diszfunkcionális alvás rossz hatással van az energiaszintre, és megakadályozza a másnapi tevékeny munkavégzést is.
OLVASS TOVÁBB!
A dengue-láz szuperterjesztője lehet az olimpia?
Az invazív ázsiai tigrisszúnyog összefüggésbe hozható a dengue-láz esetszámainak növekedésével....
KÖZÉRZETA nevetőgázzal betépők a tolószéket kockáztatják
Hogy a nevetőgáz nevetőgáz partidrog nem ártalmatlan, már régóta ismert. De most a Német Neurológiai Társaság megkongatja a vészhara...
KÖZÉRZETAnorexia: amikor az étel lesz az ellenség
Az étkezési zavarok esetén a gondolatok állandóan az étel körül forognak. Sok fiatal hashajtókat vagy étvágycsökkentőket szed, hogy ...
Űzd el a leégést!
A nyár egyet jelent a napozással, a felhőtlen sütkérezéssel. Sokan a gyorsabb barnulás reményében inkább mellőzik a fényvédő kréme...
KÖZÉRZETA bőr daganatos betegsége, a melanoma
A Nap fényére márpedig szükségünk van! Ezzel szemben ő okolható korunk legfenyegetőbb betegségei közé tartozik a melanoma, mely a bő...
KÖZÉRZET6 fenséges illat, amellyel elűzheted a stresszt
Manapság életünkhöz szinte törvényszerűen társulnak a stresszes tünetek, amelyeknek enyhítésére egyre többen keresnek különböző ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK