Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Ezen a héten kisebb bosszúságok borzolhatják az Ikrek szülött idegeit. Még az is előfordulhat, hogy a munkatársak éppen rajtad köszörülik a nyelvüket. Ettől függetlenül a most született ötleteid jók, de megvalósításukhoz még sok idő szükséges - a kezdéssel tehát várj meg egy jobb bolygóállást. Talán még önmagad sem tudod, hogy mit is szeretnél valójában. Mivel nem vagy képes határozottan és önállóan dönteni, időnyerés céljából a feladataidba menekülsz. A sok ülés azonban vérkeringési zavarokat okozhat, ezért semmi sem vész kárba, és semmi sem drága, amit kondíciód karbantartására fordíthatsz. Mozgásigényed határtalan, ennek megtelelően tervezd tehát a munkádat. A magánéletedet illetően kellemes társaságba kerülhetsz, ahol kedvedre flörtölhetsz – nem kevés sikerrel. Ha azonban mellékvágányokon jársz, ezen a héten inkább ne randevúzz, mert kellemetlen találkozásokra is számíthatsz.
OLVASS TOVÁBB!
Mit adnak neked az angyalok a húsvéti ünnepekkor? – Ajándékok a zodiákus tagjainak!
Húsvét idején az angyalok is serényebbek és az Univerzum energiái is tobzódnak. Éppen ezért biztosan számíthatsz arra, hogy történni...
HOROSZKÓPMelyik farsangi jelmez áll közel hozzád? Horoszkópod elárulja!
Szeretnél beöltözni farsang alkalmából, de nem tudod, hogy milyen jelmez illene hozzád? Bízd a horoszkópodra! Válaszd ki, melyik jegyben...
HOROSZKÓPTarot jóslat az ünnepi időszakra a zodiákusoknak – Vajon milyen meglepetés vár rád?
Szeretnéd tudni, hogy milyen meglepetésre számíthatsz az ünnepi időszakban? Azt kapod-e ajándékba, amire mindig is vágytál vagy találk...
Adventi Horoszkóp
Advent a stressz, a boldog készülődés, a tülekedés, a várakozás, a nagy családi kiborulások és a megbocsátás időszaka. Ilyenkor min...
HOROSZKÓPMit tartogat a hét a csillagjegyeknek?
A halak nem most fog meggazdagodni, a mérlegnek itt az idő szabira menni....
HOROSZKÓPKülönös holdhoroszkóp a születési hónapod szerint
Az asztrológusok azt állítják, hogy valakinek a karaktere nemcsak a Naptól függ, hanem a Holdtól is, melynek az év minden hónapjára má...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK