Szabó Anna
Ahhoz, hogy a horoszkóp értelmezését megértsd, muszáj néhány szót ejtenünk a mowaite törzsről, és a grizzly medvéről.
A mowaiték ősi területe az Egyesült Államokban Montana állam északnyugati részén található a Flathead-tó keleti partvidékén, nem messze az amerikai-kanadai határtól. A törzs minden bizonnyal északabbról, a mai Kanada területéről vándorolhatott ide – erre utal népmeséikben a rénszarvas és a hód gyakori említése. Végül a vadregényes Swan Range nyugati lejtőin verték fel táborukat. Napjainkra azonban egybefüggő kolóniájuk, településük már nincs.
A Karmos a grizzly-medve neve volt, de a „medve” szót ősi szokás szerint nem szabad kiejteni. Ehhez az állathoz kapcsolódott a mowaiték beavatási szertartása is, amely a tavaszi napéjegyenlőség napján (március 21.) és az azt megelőző napon (március 20.) a Nagy Öreg napján zajlott. A Nagy Öreg is a grizzly egyik megjelölése, melyet a „medve” szó kimondása helyett használtak.

A mowaite év 13 hónapból áll. A mowaiték megfigyelték, hogy két holdtölte között 28 nap telik el. Ez tesz ki náluk egy hónapot. A tavaszi napfordulókor kezdik számolni az első ilyen 28 napos egységet, függetlenül attól, hogy az illető évben mikor van holdtölte. A különböző évszakok a grizzly éppen aktuális élettevékenysége alapján kaptak nevet. Ki melyik holdhónapban születik, olyan mértékben részesedik a medveős tulajdonságaiból, természetéből.
A holdhónapok elnevezése pontosan követi a grizzly évi élettevékenységét. Az indián hagyomány szerint az emberek alapvetően különböznek attól függően, hogy a grizzly-naptár mely hónapjában születtek. Tudnunk kell tehát, hogy a Karmos mely havában születtünk, oly mértékben mást és mást tartogat számára a jövendő. A jóslás alapjául olyan természeti jelenségek szolgálnak, mint: holdtölték, a medve ébredése, a méhek rajzása, a madarak vonulása, a halak ívása, a növények rügyezésének, elvirágzásának üteme, az eső és hó eloszlása, a felhők formája, a villámlás gyakorisága és erőssége, a föld termékenysége, a folyók vízhozama, a tavak befagyása, stb.
Válaszd ki a mowaite-hónapok közül azt az időszakot, amikor |
OLVASS TOVÁBB!
Mit adnak neked az angyalok a húsvéti ünnepekkor? – Ajándékok a zodiákus tagjainak!
Húsvét idején az angyalok is serényebbek és az Univerzum energiái is tobzódnak. Éppen ezért biztosan számíthatsz arra, hogy történni...
HOROSZKÓPMelyik farsangi jelmez áll közel hozzád? Horoszkópod elárulja!
Szeretnél beöltözni farsang alkalmából, de nem tudod, hogy milyen jelmez illene hozzád? Bízd a horoszkópodra! Válaszd ki, melyik jegyben...
HOROSZKÓPTarot jóslat az ünnepi időszakra a zodiákusoknak – Vajon milyen meglepetés vár rád?
Szeretnéd tudni, hogy milyen meglepetésre számíthatsz az ünnepi időszakban? Azt kapod-e ajándékba, amire mindig is vágytál vagy találk...
Adventi Horoszkóp
Advent a stressz, a boldog készülődés, a tülekedés, a várakozás, a nagy családi kiborulások és a megbocsátás időszaka. Ilyenkor min...
HOROSZKÓPMit tartogat a hét a csillagjegyeknek?
A halak nem most fog meggazdagodni, a mérlegnek itt az idő szabira menni....
HOROSZKÓPKülönös holdhoroszkóp a születési hónapod szerint
Az asztrológusok azt állítják, hogy valakinek a karaktere nemcsak a Naptól függ, hanem a Holdtól is, melynek az év minden hónapjára má...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK