GYERMEK

Kistesót, kiskutyát, vagy patkányt szeretnék!

Ó, boldog idők, amikor még bátran beléphettem egy boltba, gyerekkel az oldalamon! Böngészhettem a polcokat, sétálgathattam a sorok között, mert a világot értetlenül szemlélő kislányom, a babakocsiba kötve nem nyúlt semmi után, nem kért semmit.


Bevásárló lista

Bevásárlás előtt mindig megteszem, ami tőlem telik. Ez azt jelenti, hogy előre egyeztetek a „főnöknővel”, mit is szeretne kapni a boltból. Még idehaza tisztázzuk, hogy amit kér, az miféle szerzemény lehet. Ilyen kategóriák például az étel, édesség, játék, apróság (értsd: semmire sem alkalmas, pénzért beszerezhető porfogók), újság, könyv, stb. A lista szűkülő tendenciát mutat, vagyis az „Ezt mind szeretném”-től eljutunk lassan a „Ha csak egyvalamit választhatok, akkor édességet és valami apróságot kérek”-hez. Azt igazán nem vethetem a szemére egy háromévesnek, hogy nem tud különbséget tenni az egy és a kettő között, ámbár különös, hiszen gond nélkül elszámol húszig. Az üzletben aztán elölről kezdjük az alkudozást, a polcokról történő le-és visszapakolást („Vegyünk ilyet is! - Nem veszünk ilyet!”), majd végezetül megveszünk valamit. Valamit, amiről szó sem volt. Elgondolkodtató, hogy egy kisgyerek miféle használati cikkeket tart elengedhetetlennek, és mi okból. Ha vásároltunk például fogkrémet, akkor biztosan fogkefe is szükséges hozzá, mert fogkrém fogkefe nélkül félkarú óriás. Az csak természetes, hogy a tisztítószereket, piperéket a színük és csomagolásuk formája szerint kell összeválogatni, amint az is, hogy muszáj vennünk lefolyótisztítót, ha a szomszéd kisfiú a minap a lefolyótisztítás rejtelmeiről tartott kiselőadást a játszótéren. Ja, és még mondja valaki, hogy egy óvodás nem tud kellőképpen törődni saját magával! Mi másra utalna a hajgumik és jacsatok mellett a sörényét igazgató kislány kérése: „Anya, vennünk kéne valamit a hajamba, alig látok már úgy a szemembe lóg!”

Ne szólj szám, nem fáj fejem!

Attól kezdve, hogy a gyerek ráébredt saját, világot irányító képességére (ezzel minden gyerek rendelkezik, de csak kevesen őrzik meg a kiváltságot felnőtt korukig), rendkívül óvatosan kell megválogatnunk a szavainkat. Az alapvető, hogy nem ígérünk a gyereknek semmi olyat, amit nem biztos, hogy be tudunk tartani. A legjobb mégis az, ha minden mondatunkat felülvizsgáljuk, mielőtt kiejtenénk őket. Ez kizárólag a saját érdekünk. Ellenkező esetben ugyanis előfordulhat, hogy a legváratlanabb szituációban halljuk vissza saját szavainkat, önmagunk ellen fordulva, védekezésre alkalmatlan állapotban. Mire gondolok? Ha a gyerek napokon át nyúz valamiért (az enyém baba-kerekes táskát kívánt mindennél erősebben), ne ígérjük meg neki csupán azért, hogy megszabaduljunk tőle. Mert baba-kerekes táska igenis létezik, és kénytelenek leszünk áldozni rá, ha egyszer megígértük, és másfél év múlva belefutunk egybe a távol-kelet kincseit rejtő üzletsoron. (Nem vásárlással kapcsolatos ugyan, de itt kell megjegyeznem, hogy nemcsak az ígéretekkel kell csínján bánni. Vannak dolgok, melyek egyszerűen nem tartoznak a gyerek fülekre. Ilyenek a felnőttek betegségei, méghozzá azok a betegségek, melyek minden embert érintenek az életben legalább egyszer, mégis mindenki úgy tesz, mintha sosem hallott volna róluk. Ha kellően körültekintőek vagyunk az ügyben, biztosan nem fog előfordulni velünk az, ami a férjemmel. Nevezetesen, hogy a gyerek a tömött buszmegállóban szegezze nekünk a kérdést: „Tényleg, apa, nem fáj már az aranyered?”)

Állatok nálatok

De vissza az ígéretekhez és a gyerekek igényeihez! A nagyszülők különösen hajlamosak arra, hogy túlzásba ígérgessenek. (Nem, nem arra, hogy vásárolgassanak, aktivitásuk jellemzően kimerül az ígérgetés frontján.) Az én lányom nagymamája is beleesett önnön csapdájába. Habár az egész család (a Mama is) rajong az állatokért, gyönyörű, parkosított, nagy udvarát a világért sem rondítaná össze holmi kutyapiszokkal, vagy kikapart, mély gödrökkel. Állat tehát nincs, leszámítva két lusta macskát, akik a napi mozgásigényüket jellemzően az ágy és a tálkájuk között élik ki. Ezen tények mellett, a Mama mégis gyakran hangoztatta: „- Veszek én majd állatokat, ha egyszer nyugdíjba megyek! Lesznek csibék, kacsák, nyuszik...! - És kutya is? - Háááát...” Na, ezt legalább nem ígérte meg, szerencséjére. Telt-múlt az idő, és a nemrég még oly távolinak tűnő nyugdíjas évek elérkeztek. Mama és unoka hasonló izgalommal számolta vissza a napokat. Mama a nyugdíjig, unoka az állatok érkezéséig. „- Mától nyugdíjas vagyok!” - lelkendezett Mama, „Megvannak az állatok?” - ugrott magasra Panna örömében. Affene. Ezt egyikünk sem hitte volna.

Kistesót, vagy patkányt!

Én azonban már azt is tudom, hogy mindaddig szavam sem lehet, amíg a gyerek olyasmit kér, ami könnyűszerrel beszerezhető. Akkor vagyok igazán bajban, amikor Panna elém áll, és a legkomolyabb ábrázatát felöltve kér: „Anya, kistesót szeretnék!”. Erre vajon mit lehet felelni? „Ugyan, minek neked kisetsó?” Hm, ez nem valami gyermekbarát megközelítése a témának, és ezt egy hároméves már azonnal leveszi, sőt magára veszi: „Anya nem szereti a gyerekeket.” Nem jó. „Jól van, kapsz majd egy kistesót.” Igazán? És ki fogja kihordani, megszülni, ja és nem mellesleg felnevelni? Ez sem jó. „Háááát, egyszer talán lesz kistesód...” A bizonytalanság a legélesebb fegyver, melyet a szülő önmaga ellen fordíthat, ráadásul azonnal számíthat a „Most akarom!” felvetésre is. Még mindig nem jó. „Lehet, hogy lesz kistesód, lehet, hogy nem, de, ha lesz is, sokat kell még várnod rá.” Ez az! Igaz, korrekt, egyértelmű. „Jól van, anya. Akkor szeretnék egy patkányt.”
Egyszóval, szülők és nagyszülők, legyetek óvatosak, mert a gyerek akar, kér, és nem felejt!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL