„A karácsonyi díszcsomagolás nálunk már hagyomány, igyekeztünk idén is olyan exkluzív, egyedi kiszerelésekkel kedveskedni az Unicum és az Unicum Szilva fogyasztóknak, gyűjtőknek, hogy minden korosztály tetszését elnyerjék, mindenki megtalálja a számára megfelelő változatot. Remélem idén is számos meghitt, családi, baráti ünnepi pillanat kísérője lesz az Unicum.” - fogalmazott Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. elnöke.
A 0,5l-es Unicum fémdobozán egy népszerű téli Zwack retró plakát elevendik meg, a két kehelypohárral kiegészített 0,7l-es kiszerelés dobozán pedig a Zwack gyár épülete látható. Mint ismeretes, az Unicumot 1892 óta gyártják a Soroksári úton, az épületet a II. Világháborúban porig bombázták. A Zwack család 1945-ben, a romok között, két helyiségben kezdte el az újjáépítést. Mire teljes egészében visszaállították a háború előtti állapotot, a gyárat 1948 őszén – kártalanítás nélkül – államosították. A gyár visszavásárlása, és a felújítási munkálatok 2004-re, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozására fejeződtek be. Ezek a történelmi falak mögött működik a Zwack Múzeum és Látogatóközpont is, ahol a Zwack család, az Unicum több mint 220 éves történetét lépésről-lépésre elmesélik a sehol máshol nem látható ereklyék.
Az Unicum Szilva ünnepi, arany és fekete színű díszcsomagolásán az ital gyártási folyamatának mérföldkövei szerepelnek, a 0,7l-es kiszerelés pedig különleges, fa erezetre emlékeztető dobozban, szintén két pohárral kapható. Az Unicum Szilva akárcsak az Unicum, több mint 40, gondosan válogatott gyógynövény kivonatából és párlatából készül. Az Unicum Szilvát a tölgyfahordóba halmozott aszalt szilva-ágyon történő érlelés teszi teljessé. Az ital egyediségét a kiváló minőségű aszalt szilva adja, melyet a legjobb íz elérése érdekében kíméletesen szárítunk, így őrzi meg a gyümölcs zamatát.
OLVASS TOVÁBB!
Halloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
GASZTROMexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
Krumplis mexikói ízvilágú csirke
Használd ki te is az újburgonya-szezont! Ennél laktatóbb csirkés ételt ráadásul biztos nem találsz......
GASZTROBienvenidos a México - Avagy a legfantasztikusabb mexikói ételek
Mexikó kulináris világa igen híres tradicionális ételeiről. A mexikói ételek egyszerűek és egyben nagyszerűek is! Mi jut egyből esz...
GASZTROFlan - mexikói puding - Egyszerű és könnyed desszert
A Flan egy tradicionális mexikói desszert, melynek számos verziója van. Ennek a receptnek előnye, az egyszerűsége, ezért, ha még soha ne...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK