Szabó Anna
Hozzávalók 4 db pogácsához
- 30 dkg krumpli
- 1/2 ek dijoni mustár
- 3 ek majonéz
- 3 szál újhagyma
- petrezselyemzöld
- 1 db tonhalkonzerv (15 dkg-os sós lében)
- 1/2 citrom reszelt héja
- só
- őrölt bors
Panírozáshoz:
- 1 db tojás
- liszt
- zsemlemorzsa
- kevés olaj a sütéshez
Elkészítés
A krumplit megpucoljuk, kockára vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Amikor megfőtt, leszűrjük, és néhány másodpercre visszatesszük a tűzre, hogy teljesen leszáradjon.(Közben kevergetni kell, nehogy leégjen.) Ezután krumplinyomón átnyomjuk, vagy villával jól összetörjük.
Az összetört krumplihoz hozzákeverjük a mustárt, a majonézt, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a vékonyra karikázott újhagymát, a reszelt citromhéjat, és a halat, majd ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk őrölt borssal. Kézzel alaposan összekeverjük a hozzávalókat, majd a masszából négy pogácsát formázunk. A megformázott pogácsákat először lisztbe, majd felvert tojásba, végül pedig zsemlemorzsába forgatjuk.
Egy serpenyőben kb. 2 dl olajat hevítünk, majd belehelyezzük a bepanírozott halpogácsákat, és mindkét oldalukat 4-5 percig sütjük, hogy aranybarnára, ropogósra süljenek. Ha megsültek, papírtörlőre szedjük, és a felesleges olajat leitatjuk róluk.Tálaláskor ízlés szerinti salátát kínálhatunk hozzá.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Farsangi fánkoló
Az első szalagos fánkot csak a véletlennek köszönhetjük, amikor az özvegy pékné mérgében eldobott egy tésztadarabot… Ám az emberi ...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK