Szabó Anna
Hozzávalók - 24 cm-es tortaformához
- 30 dkg liszt
- 15 dkg porcukor
- 2 ek barna cukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 1 cs sütőpor (8 g)
- 3 db tojás
- 1,5 dl tejszín
- 1 dl mogyoróolaj (v. étolaj)
- 10 dkg tejföl
- 1 citrom reszelt héja és leve
- 1 mk őrölt fahéj
- 30 dkg rebarbara
- 30 dkg eper
Elkészítés
A rebarbarának vékonyan húzzuk le a külső részét, és vágjuk fel kb. 2 centis darabokra. Ezután egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyük rá a feldarabolt rebarbarát, és szórjuk meg a barna cukorral. Tegyük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten 8-10 perc alatt pároljuk puhára, majd vegyük ki a sütőből, és hűtsük ki teljesen. (Arra azért figyeljünk, hogy párolás közben szépen egyben maradjon,)
Az epret alaposan mossuk meg és daraboljuk fel. A porcukrot, a vaníliás cukrot és az egész tojásokat kezdjük el habosra keverni. Keverés közben adjuk hozzá az őrölt fahéjat, a citrom reszelt héját, és a levét, majd csorgassuk hozzá az olajat, a tejszínt, végül pedig kanalazzuk hozzá a tejfölt. Egy folyékony keveréket fogunk kapni.
A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk hozzá a folyékony keverékhez. Ezután szintén robotgéppel keverjük alaposan össze, hogy egy sima masszát kapjunk.
A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, és öntsük bele a fele tésztát. Simítsuk el egyenletesen, majd rakjuk ki a teljesen kihűlt rebarbara és a feldarabolt eper felével. Ezután öntsük rá a maradék tésztát, majd rakjuk ki a tetejét a maradék rebarbarával, és az eperrel.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 50 percig, tűpróbáig. A sütőből kivéve néhány percig hagyjuk a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a pitetorta tetejét porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Farsangi fánkoló
Az első szalagos fánkot csak a véletlennek köszönhetjük, amikor az özvegy pékné mérgében eldobott egy tésztadarabot… Ám az emberi ...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK