Szabó Anna
Hozzávalók:8 tojás
300g cukor
3ek rumaroma
1 lap piskóta
1csipet só
3ek kakaópor
1. Készíts 400g csokoládés vajas krémet és 200g, 3 evőkanálnyi rummal ízesített szirupot. A szükséges mennyiségű krémet 8 tojássárgájából, 1 csipet sóból, 250g kristájcukorból és ugyanennyi vajból, valamint 2 evőkanál cukrozatlan kakaóból készítsd el. Hűtőszekrényben 2 napig eláll.
2. Húzd magad elé a piskótalapot, amelyről előzőleg levetted a sütőpapírt. Ecset segítségével kend meg a tészta egész felületét sziruppal, majd hosszúkás kenőlapáttal terítsd el rajta a vajas krémet úgy, hogy mindenhová egyforma vastagon jusson. Többször simítsd át, hogy egyenletes legyen.
3. A ruha segítségével kezdd el feltekerni a tésztát jó szorosan, hogy szép, szabályos alakja legyen. Amikor az egészet feltekertük, kissé ferdén vágjuk le a két végét, és kevés krémmel ragaszd a tekercs tetejére, mintha egy valódi fatörzs lefűrészelt ágai lennének.
4. A megmaradt csokoládés krémet tegyed hullámos nyílású habzsákba. Vond be a tekercset a krémmel, a fa kérgének egyenetlenségeit utánozva. A széleit is fedjük be. Díszítsük készen vásárolható, gomba formájú habcsókkal, marcipán borostyánlevelekkel, mandulával. Tegyük hűtőszekrénybe, és jól lehűtve találjuk. Recés késsel szeleteljük.
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi ízkavalkád egyenesen Olaszországból
A farsangi ünnepkör hazája egyértelműen a napfényes Itália - ki ne hallott volna az ikonikus velencei karneválról? Az olaszoknál ez a b...
GASZTROFarsangi fánkparádé
A farsang elmaradhatatlan finomsága a fánk. Ám a szalagos változat mellett más fajtáival is meglephetjük a családot, barátainkat, a sike...
GASZTROGyerekbarát fánkkígyók
Véget ért a farsangi szezon is. A legtöbb óvodában, iskolában megtartották már a jelmezbált, azonban néhány helyen február utolsó na...
Környezetbarát italcsomagolás - Hogyan hozd meg a tudatos döntéseket?
A mindennapi rohanás közepette gyakran választjuk az elvitelre szánt italokat kávézókban, büfékben vagy akár az utcai standoknál....
GASZTROSzejtán - A vegetáriánusok kedvence
Eszedbe jutott, hogy a kedvenc sütijeidet egyszerre tehetnéd ízletessé és táplálóvá?...
GASZTROMit érdemes ajándékozni?
A decemberi ünnepek közeledtével sokszor az ajándékok kiválasztása okozza a legtöbb fejtörést. Szeretnénk valami különlegessel megle...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK