A rebarbara reneszánsza: egy ősi ínyencség a modern gasztróban

Az egyetlen dolog, amire a növénynek igazán szüksége van, az a sok víz. Így akár két méteresre is megnőhet (!), és tavasszal finom vöröses vagy zöld színű szárakat növeszt. A virágzás ideje májustól júniusig tart. Ezt követően nem lehet többé szüretelni, hogy a növény a következő évre regenerálódni tudjon.

A rebarbara a hajdina rokona, ám más növényekkel szemben a levelei ehetetlenek a magas oxálsavtartalmuk miatt. Azonban a szárakon még a virágbimbók is fogyaszthatók.

Már 4800 évvel ezelőtt, a Himalájában használtak rebarbarát, de nem élelmiszerként: a gyökereket gyógynövényként tartották számon. Innen a latin elnevezés is: „Rheum rhabarbarum”, azaz „idegen gyökér”. Csak a 18. században fedezték fel, hogy a szárakat is meg lehet enni.

Az ehető szárak is tartalmaznak kis mennyiségű oxálsavat, ami mértékkel fogyasztva ártalmatlan. A rebarbara azért savanyú, mert alma- és citromsavat tartalmaz. A szárakból általában kompótot, lekvárt készítenek, ami lekvárokba, zselékbe vagy desszertekbe kerül. Mivel a sav megtámadja a fogakat, a rebarbara fogyasztása után legalább fél órával fogat kell mosni.