Szabó Anna
Ez az otthon 3 legfontosabb helye a Feng shui szabályai szerint:
Itt hajtjuk álomra a fejünket és töltődünk fel – életünk egyharmadát alvással töltjük. A lakásban ez a szoba felel az energiák visszaszerzéséért, ezért, ha belépünk ide, pihentető rezgésekre számítunk. Továbbá a háló energiarendszere befolyásolja az otthon intimségét és magánéletét is.
Az ágyat helyezd erőpozícióba
Az ágyat úgy helyezd el, hogy előtte az ajtó legyen, mögötte pedig egy stabil fal. Ha közvetlenül figyeljük, mi jön be és mi megy ki, könnyebben ellazulunk, és ezáltal stabilabbá válunk.
Tartsd távol az elektronikus eszközöket
Az elektronikus eszközök befolyásolják az alvást és az energiaszintünket, ugyanis állandó stimulációt és nyugtalanságot árasztanak. Ha nem tudsz úgy aludni, hogy a telefonod egy másik szobában töltődik, legalább helyezd az ággyal szemben lévő komódra.
Takaríts ki rendszeresen az ágy alatt és az éjjeliszekrények környékén
A szemét stagnáló energiákat hoz létre, aminek hatására az életben is úgy érezhetjük, hogy megrekedtünk. A jobb energiaáramlás érdekében ajánlatos tisztán és rendbe tartani az ágy alatti területet és az éjjeliszekrényeket. Ha pedig ez számodra nehezen kivitelezhető, puha tárgyakat, mint például paplanokat, ágyneműket tárolhatsz az ágy alatt, ebben az esetben a rezgések még gyengédek lesznek.
Ne helyezz ki családi fotókat a hálóban (kivéve rólad és a partneredről)
A Feng shui szerint a hálószoba egy rendkívül intim terület. Ez azt jelenti, hogy a falon csak neked és a párodnak van helye. Ha másról akasztasz fel képet, az azt jelzi, hogy valamilyen szinten ők is jelen vannak a szobában, ez pedig párkapcsolati problémákhoz vezethet.
OLVASS TOVÁBB!
A mediterrán lakberendezés hangulata
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a spanyol napfényességet becsempészd az otthonodba? A mediterrán lakberendezés különleges eleganciát ...
FÉSZEKA zsaluzia előnyei modern otthonokban
Gondoltál már arra, hogy hogyan tehetnéd otthonod még stílusosabbá és energiatakarékosabbá?...
FÉSZEKModern fürdőszoba bútorok - Praktikusság és esztétika egyensúlya
A mai otthonok fürdőszobái többről szólnak, mint pusztán funkcionális elvárások kielégítése....
Miért válasszon nagy teherbírású fióksínt?
A bútorok ma már nem csupán esztétikai kiegészítők az otthonainkban, hanem a mindennapi életünket szolgáló praktikus eszközök is....
FÉSZEKMikor érdemes öntözni a növényeket? Itt a válasz!
Lehet, hogy nem mindenki lesz tőle elragadtatva....
FÉSZEKTacskó vagy nem tacskó? Miért ez az egyik legnépszerűbb kutya a világon?
A tacskó népszerűsége nem véletlen. Egyedi megjelenése, változatos szőrtípusai és színei miatt mindenki megtalálhatja a hozzá illőt...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK