Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A szerelem, házasság terület nemcsak a párkapcsolatunkért felelős, hanem az önelfogadásért és az önbecsülésért is. Ahhoz, hogy partnerünket el tudjuk fogadni, ahhoz először önmagunkkal kell megbékélnünk. Szükséges az önvizsgálat, annak megállapítása, hogy hol vannak elakadásaink. Ha problémánk van önmagunk szeretetével, akkor csak olyan partnereket fogunk magunkhoz vonzani, akitől nem kapjuk meg a kellő figyelmet, törődést, szeretetet. Ha önmagadat nem szereted, akkor hogyan várhatod el, hogy mások szeressenek? Ha szembenézel az önelfogadással kapcsolatos problémákkal (önbizalomhiány, nőiesség megélése stb.), és képes vagy ezeken változtatni, akkor lehet, hogy meg fog változni a képed az Igaziról, de végre olyan partnert találhatsz, aki mellett garantált a harmonikus, boldog párkapcsolat. Sok sikert kívánok hozzá!
A legismertebb szerelem szimbólumok a szív, a vörös rózsa, a tulipán és a delfin pár. Azt azonban már kevés helyen említik, hogy ezek a szimbólumok a már meglévő kapcsolatot erősítik. Ha ezeket alkalmazzuk, akkor csupán a régi partnerek felbukkanására számíthatunk, illetve olyan személyekre, akik nagyon hasonló tulajdonságokkal, hibákkal bírnak, mint az előző partnerünk. Valójában igen kevés olyan szimbólum van, mely kifejezetten az új partner betoppanását segítené. A legismertebb talán a ló szimbólum. Ezt azonban nem a szerelem házasság életterületre kell tennünk, hanem otthonunk déli részére. Fontos, hogy a ló balról jobbra haladjon, ne legyen rajta kantár, nyereg vagy szekér, és ne üljön rajta senki, mert ezek mind azt jelzik, hogy a társ, akit bevonzunk házas vagy egyéb módon foglalt. A ló szimbólumon kívül igen hatásos még a pünkösdi rózsa is, mely nemcsak a szerelem és a női szépség szimbóluma, hanem a jólété és a bőségé is. Segíti az igazi megtalálását, erősíti a házasság lehetőségét.
OLVASS TOVÁBB!
Hatékony irodaköltöztetés - Mire érdemes figyelni?
Az irodaköltöztetés mindig nagy kihívást jelent. Amikor egy cég úgy dönt, hogy új helyre költözik, hamar érzékelheti a folyamat öss...
FÉSZEKHogyan alakult át a modern otthon védelmi rendszere?
Ahogyan otthonunkba érünk, alapvető szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Manapság egyre fontosabb, hogy megvédjük laká...
FÉSZEK6 dolog, amit nőként is érdemes tudni az otthoni szerelésről
Az elektromos szerelés hagyományosan talán férfias terepnek számít, azonban kétségtelen, hogy egyre több nő oldja meg egyedül a lakás...
Hogyan alakítsd át a fürdőszobát biztonságos térré?
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a fürdőszoba akár veszélyes is lehet?...
FÉSZEKTartós padlóburkolat titka: az aljzatkiegyenlítés
Gondoltál már arra, hogy miért fontos a padlóburkolat alatti réteg megfelelő előkészítése? Ha nem tökéletes az aljzat, könnyen előf...
FÉSZEKMiért érdemes akkumulátoros szegélynyírót választanod a kertápoláshoz?
A kertápolás örömről és kihívásokról szól egyaránt....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK