|
|
Az emlők szerkezetük szerint öt csoportra oszthatók, attól függően, hogy milyen arányban van bennük zsír, kötőszövet, illetve mirigyállomány. Az egyik „véglet”, amikor az emlő szinte csak zsírt tartalmaz – ez kiválóan átengedi a röntgensugarakat, így igen jól vizsgálható, az esetleges elváltozások szembetűnőek. A fiatalabb korosztályra általában a másik véglet, az ún. „dense” emlő a jellemző. Az emlő állománya sűrű, azaz sok kötőszövetet és mirigyet tartalmaz. Ilyen esetben az elváltozás nehezen észrevehető. A nők 40%-a ún. dense-emlőjű.
A dense-emlők vizsgálatára fejlesztették ki az Egyesült Államokban a káros sugárzástól mentes Computed Tomography Laser Breast Imaging System, vagyis CT-lézer mammográfia eljárást, amely a heterogén és az igen tömött emlő esetén is nagy érzékenységgel képes a rosszindulatú emlődaganatokat kimutatni.
A vizsgálat az új fejlesztésű, lézeres technológia segítségével teszi láthatóvá az emlőben kialakult rosszindulatú elváltozásokat az „angiogenezis” kimutatásával. A hagyományos mammográfia a struktúra változását jelzi, míg a CT-lézer a malignus elváltozás környezetében kialakuló érképződést mutatja ki. A CT-technológia segítségével már az igen korai elváltozások is kimutathatók dense-emlőjű nők esetében is. Az eltérő képalkotási technológiának köszönhetően a CT-lézer mammográfiás vizsgálat esetén nincs káros sugárzás, és a vizsgálat nem jár az emlő összenyomásával sem.
A diagnosztikai berendezés a szervezetre ártalmatlan lézerfényt alkalmaz – amely esetén nincs káros sugárzás –, és a leképezést computer tomográf (CT) végzi.
A vizsgálat kényelmes, fekvő helyzetben történik, és nem jelentkezik kellemetlen emlőkompresszió. Az eljárás 40 év alatt vagy terhes nők esetében is alkalmazható, hiszen nincs káros sugárzás. Különösen javasolt akkor, ha a családban korábban előfordult emlődaganat (főleg BRCA-pozitivitás esetén). Javasolt, ha az emlőkben csomó tapintható, illetve az emlőben fájdalmat érez. A CT-lézer mammográfiás vizsgálat emlőimplantátumok meglétekor is alkalmazható – javasolt a beültetés előtt,
majd az utánkövetés során is.
A MeDoc Egészségközpontnál a CT-lézer-mammográfiás vizsgálat kiegészül az emlők ultrahangos, valamint a szakorvosi tapintásos (fizikális) vizsgálatával is.
Idekattintva megnézheted
a CT-lézer mammográfiáról
szóló bemutatófilmünket >>
Ajándék csontsűrűségmérés a Női Portál olvasói számára!
Ha a nyereményjáték ideje alatt jelentkezel be CT-lézer-mammográfiás vizsgálatra, és a Női Portálra hivatkozol, csontsűrűségmérést kapsz ajándékba!
Bejelentkezés CT-lézer-mammográfiára:
MeDoc Egészségközpont
Telefon: (+36-1) 783-6004
Mobil: (+36-30) 751-3653, (+36-70) 307-3377
Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 7/b
e-mail: info@medocklinika.hu
Még több információt
a CT-lézer-mammográfiáról
és más komplex egészségügyi vizsgálatról
idekattintva olvashatsz! >>
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK