Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
ÁLLATI CUKISÁGOK

Gyógyítsd kis kedvenceidet a kristályok és a kövek gyógyító energiáival! - Nem csak az emberre hat!

Szerző:
Szabó Anna
Egyes kristályok, mint például a malachit vagy a cinóber, toxikusak lehetnek a kisállatok számára, ezért figyelj oda, hogy az állat szájába ne kerülhessenek. Ám sok kristály és kő bír gyógyító hatással, amelyek segítségével elősegítheted a kis kedvenced testi, lelki és szellemi gyógyulását.

 


Íme, néhány javaslat, hogyan is használd a különböző köveket és kristályokat a kis kedvenced gyógyítására. Persze ezek csak iránymutatások – használd a megérzéseidet!


• Helyezz el három követ vagy kristályt a kisállat fekhelye mellett vagy alatt, maximum két héten át. Teheted őket egy tasakba is. Ha a kristály energiája túl intenzív, az állat nem akar majd ott pihenni. Ha azonban megfelelő és az állat nyugodt, néhány napon belül javulás áll be az egészségi állapotában.
• Vegyél a kezedbe egy kristályt, majd forgasd el az óramutató járásának irányába. Lélegezz egyenletesen és nyugodtan. Ha az állat nyugtalan, akkor nem ez a kő a megfelelő. Amennyiben nyugodt, akkor rendben van a dolog.
• Tegyél három kristályt, de ne többet, egy kis zacskóba, majd kösd a kedvenced nyakörvére. Legyél óvatos, az állatot ne zavarja mindez a mozgásában.
• Töltsd fel a kristályokat napfénnyel, mielőtt gyógyítani kezdenél velük. Ez feltölti yang energiával, vagyis férfias energiával a köveket. Helyezd a kristályokat a gyulladt területre.
• Ha az állat testrésze valahol begyulladt vagy feldagadt, helyezhetsz a jégzsákba néhány füstös kvarcot. Csökkenti a gyulladást.
• Tegyél egy rózsakvarcot vagy ametisztet az állat itató táljába. Az energia áramlását segíti elő és nyugtató hatással bír. Ne feledd azonban, hogy malachitot soha ne tegyél az állat ivóvízébe.
• Készíts mandala vagy kristálykört, az állat köré. Lehet ez a Dávid csillag is, a lényeg, hogy 20 percen át maradjon ott az állat. Persze, ha az állat előbb megunja, akkor engedd, hogy pihenjen.
• Helyezz el kristályokat vagy köveket az állat fényképéhez közel, a kép mellett. Ez segít gyógyulni és védelmet nyújt.


Ne aggódj amiatt, hogy kristályokhoz folyamodsz, azért, hogy segíts a kedvenceiden. Egyre mindennaposabbá válik ez a gyakorlat, és egyre többen fordulnak a természetes módszerek felé.


Hogyan használd a kristályokat a kis kedvencek gyógyítására?


Hasonlóan működik, akár az emberek esetében, hiszen a kövek ugyanúgy az állatokra is gyógyító hatást fejtenek ki. Ha azonban olyan jeleket tapasztalsz, hogy az állat túlzottan csóválja a farkát, csikorgatja a fogait, leszegi a füleit, netán borzolja a szőrét, vagy egyszerűen túl nyugtalan, akkor ez bizony annak a jele, hogy az állat kényelmetlen helyzetben van és szorong.


Mindez azt jelzi, hogy a gyógyulási folyamatok túl intenzíven zajlanak, ilyenkor lassítani kell a dolgon. Ha az állat gyógyulni kezd, akkor többek között ezt nyáladzás jelzi, netán lefekszik az állat vagy sóhajt egyet. Mindez egyfajta intuitív és belső folyamat is, bízz önmagadban és a kedvencedben is, érezni fogod, mikor kell folytatni, vagy épp mikor kell megállni.


24 gyógyító kristály a háziállatok és egyéb állatkák számára


Az alábbiakban megismerheted azoknak a kristályoknak és köveknek a listáját, amelyek előnyösek a kis kedvenceid - madarak, hüllők és más négylábúak számára. Az állatok bizony igen érzékenyen és gyorsan reagálnak a különféle kristályok gyógyító energiáira.

Ne feledd azonban, hogy a házi kedvencek esetében először mindig érdemes kikérni az orvos tanácsát. Noha a kristályok valóban gyógyító erővel bírnak, az orvosi ellátást egy-egy probléma esetén nem helyettesítik.


• Achát – erőteljes mégis finom energiákat sugároz. Megnyitja a kommunikációs csatornákat közted és a házi kedvenced között. Segíti az alvást, csökkenti a szorongást.
• Borostyán – csodálatos és védelmet nyújtó energiákkal bíró kő. Megnyugtatja az állatot és felgyorsítja az anyagcserét. Emellett energiával is feltölt.
• Ametiszt – szinte mindenre jó, lelkileg és testileg is gyógyít. Elűzi a negatív energiát, lenyugtatja az idegrendszert, kiegyensúlyozottá teszi az állatot.
• Fekete obszidián – ha hüllőt tartasz, kiváló gyógyír, mivel elűzi a negatív energiát és hőt áraszt, amit a hüllők kifejezetten kedvelnek. Remekül mutat a terráriumban is, de mindig legyen csiszolt a széle.
• Fekete ónix – a kültéri háziállatok számára remek gyógyító kristály, elűzi a negatív energiákat és entitásokat, emellett a bolhák és paraziták sem kedvelik. Jót tesz a belek számára. Védelmet nyújt és növeli az állóképességet, emellett csökkenti a stresszt.
• Vérkő – az általános egészségi állapotot javítja, erőt és kitartást biztosít. Segít a csakrák kiegyensúlyozott működésében, és elűzi a negatív energiákat. Az intuíciót is növeli, ami az állatvilágban nélkülözhetetlen.
• Kék kalcit – ha megműtötték a kis kedvenced vagy elköltöztök, ez a kő sokat segíthet. Lenyugtatja az idegrendszert, enyhíti a szorongást és elősegíti a pihentető alvást. Nagyszerű akkor, ha az állat nyugtalankodik.
• Kék achát – elősegíti az alvást, megnyugtatja az állatot, növeli az állat mentális erejét.
• Kalcit – erősíti a csontozatot.
• Karnélia – elősegíti az érzelmi biztonságot, bátorságot ad és harmóniát teremt. Megszabadít a düh, a harag és a félelem érzésétől. Ha az állat félénk vagy nyugtalan, ez a kő sokat segít. Akaszd a kis kedvenced nyakába. Bőrproblémákra is hasznos.
• Tiszta kvarc – mesterkő, gyógyító ereje hatalmas. Erősíti az aurát, véd a negatív energiák ellen. Segít az immunrendszer megerősödésében, javul az állat egészségi állapota. Növeli az energiaszintet. Ha kiképzésre viszed a kutyád vagy a macskát, akkor is hasznos, mert növeli a kommunikációt a gazdi és az állat között. Ha madarakat tartasz, akkor könnyebben szoktathatod magadhoz őket. Az esti órákban helyezd el az állat fekhelye mellett, így megszüntetheted a negatív vibrációkat.
• Korall – Jó hatással van a húgyhólyagra és a vesékre.
• Fluorit – a kék fluorit a csontokat erősíti, a kék zöld vagy világos remekül szabályozza a légzést, a zöld megtisztítja a vért és a nyirokcsomókat, míg a zöld vagy sárga elősegíti az emésztést.
• Gránát – a reprodukcióra van jó hatással.
• Zöld achát – a Föld energiáinak köszönhetően nyugtat és földel.
• Hematit – jót tesz az izmoknak.
• Jáspis – tápláló kristály. Nyugalmat és erőt áraszt, csökkenti a stresszt, földel. Jót tesz a kis kedvencednek, mert enyhíti a stresszt és elűzi a szorongást.
• Kianit – a csakrák működését segíti, az inaknak jót tesz és erősíti a csontozatot.
• Malachit – jó szívproblémák és májkárosodás ellen, de ügyelj arra, hogy ne egye meg az állat, mert a magas réztartalma miatt vérmérgezést szenvedhet az állat.
• Rózsa kvarc – jó a sérülések, sebek esetén. Csökkenti a stresszt. Ha távol vagy az állattól, akkor lenyugtatja a kis kedvenced. Segít abban, hogy idegenekkel szemben se legyen bizalmatlan az állat. Ideális, ha menhelyről hoztál magaddal kutyát vagy macskát, netán sérült vagy beteg az állat.
• Füstös kvarc – jó az idegrendszernek és megszünteti a gyulladást. Ha több állat is van otthon és kakaskodnak, csökkenti közöttük a dominancia miatt vívott harcokat. Elűzi a negatív energiát és földelő hatása van.
• Szodalit – nyugtató hatással bír, utazás során hasznos.
• Szugilit – megkönnyíti az állat utolsó perceit.
• Türkiz – mesterkő, gyógyító hatása nagy. Szinte mindenre használható, védelmet nyújt.

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL