Szabó Anna
A csakrák az energia központjai, és mindegyik csakra irányítja a benned zajló testi, lelki folyamatokat. Ha meg tudod tisztítani ezeket a csakrákat, akkor egyensúlyba kerül az energiaáramlás és megtisztulsz, ahogyan megtisztul az életed is. A védák szerint a csakrák meghatározzák, hogy milyen párkapcsolatot alakítasz ki, és amelyik csakra dominál benned, az lesz hatással a kapcsolatodra. Például a gyökér csakra esetében a családi boldogság, a házasság stabilitása az elsődleges.
Az alsó csakrák (gyökér, szakrális és napfonat csakra) által irányított kapcsolat időnként boldogtalanságot eredményez, a magasabb központok (szív, torok, homlok és korona csakra) pedig képesek nagyobb mértékű boldogságot eredményezni a kapcsolatban. Ha képes vagy megnyitni, aktiválni a magasabb központokat, akkor az összes csakra egyensúlyba kerül.
{KEPGALERIA}
Harmadik szem csakra pár
Uralkodó bolygója a Szaturnusz. Olyan emberekről van szó, akik az önmegvalósítást több életen keresztül gyakorolják. A pár mindkét tagja önállóan törekszik tökéletességre, és mély lelki harmónia van köztük. Képesek lemondani egymás javára bizonyos dolgokról. Megértik a legmagasabb igazságot az univerzumban, és szeretnék Isten közelségét megtapasztalni.
Ez a kapcsolat nagyon ritka, mivel ezek az emberek általában spirituális tanítók, és egyszerűen, más emberekért élnek, nem önmagukért. Az ilyen kapcsolatban szinte már olyan szinten vannak a pár tagjai, amikor azt szeretnék, hogy a másik legyen boldog. Olykor az ilyen párkapcsolatban már nincs is szexuális kapcsolat, hanem egymás lelki útját egyengetik a felek.
OLVASS TOVÁBB!
Miért nehéz párt találni az online társkeresőkön - És hogyan lehet mégis sikeres?
Az online társkeresés elsőre egyszerűnek tűnik: rengeteg lehetőség, gyors kapcsolódás, végtelen potenciális partner. Mégis sokan tapa...
SZEX, SZERELEMNincs nő hiszti nélkül
A kerekded keblek előtt összefont kezek és az összeráncolt szemöldök az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent a férfiaknak, mégsem ke...
SZEX, SZERELEMBoldogságot életkor nélkül: a kapcsolatok megújulása
Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy 50 év felett is lehet új barátokat vagy társat találni....
Fel akarod tüzelni a párodat? - Íme, 10 tipp az előjáték-technikáid továbbfejlesztésére
Ismétlődőnek, unalmasnak találod az előjátékot? Nos, az előjáték nem véletlenül a szex egyik legfontosabb része, elengedhetetlen sze...
SZEX, SZERELEM9 tipp, amivel a maszturbálás intenzívebb és gyönyörteljesebb élményhez juttat
Mondani sem kell, a maszturbálás teljesen természetes dolog. Ráadásul több tekintetben is egészséges és edzésben tartja a hüvely izomz...
SZEX, SZERELEMA 10 legjobb szex-pozíció kis pénisz esetén – Imádni fogjátok! (+18)
A szex az egyik legjobb dolog lehet a világon, de könnyen kínossá válhat, ha a pasid nincs túlságosan megáldva odalent. Nyugodj meg, ez n...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK