Úgy tűnik, végre képet kaphatunk Hasfelmetsző Jack valódi identitásáról az új bizonyítékoknak köszönhetően, amelyek véget vetnek a világ egyik leghíresebb és leginkább fejtörést okozó rejtélyének, mintegy 130 év után.
A hírhedt sorozatgyilkos öt áldozata közül az egyikük megcsonkított teste melletti kendőben talált DNS szerint Aaron Kosminski, a lengyel származású borbély volt a tettes.
Akkoriban az ügyön dolgozó a nyomozó is meggyanúsította, de soha nem volt elég bizonyítéka arra, hogy elítélje őt a szörnyű gyilkosságokért.
Ám most először publikálták a DNS-bizonyítékokat, amiről azt mondják, hogy a „legkorszerűbb tanulmány az adott ügyben”.
A kutatók már 1888-ban elemezték a 46 éves Catherine Eddowes teste által felfedezett selyemkendőt, amelyben vér és sperma nyomokat találtak.
Az előzetes elemzés most szenzációsan megerősítheti a DNS vizsgálatot, ami egyezik Kosminski élő leszármazottainak génjeivel.
Az elemzés azt is sugallja, hogy a gyilkosnak barna haja és barna szemei voltak.
Az új részleteket Jari Louhelainen, a Liverpooli John Moores Egyetemről és David Miller a Leeds-i Egyetemről publikálták.
A DNS-ét tartalmazó kendőt 2007-ben eladták egy árverésen Russell Edwards üzletembernek, és ekkor figyeltek fel Louhelainenék a ruhadarabra.
Azt írják: „A gyilkos identitása máig rejtély volt. Itt ismertetjük a tudomásunk szerint az ezen gyilkosságokhoz kapcsolódó egyetlen fennmaradó fizikai bizonyítékot, amelyet a bűncselekmény helyszínén találtak az egyik áldozat közelében.”
Catherine Eddowes
A kutatók azt írják, ez az első alkalom, amikor szisztematikus, molekuláris szintű analízis alá vetették a ruhadarabot.
Azonban a publikálás ellenére a kritikusok megkérdőjelezték, hogy a kendő valódi bizonyíték-e, azt állítva, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az Eddowes asszony teste mellett volt, és hogy idővel be is szennyeződhetett.
Hasfelmetsző legalább öt nőt meggyilkolt, elvágta a torkukat, eltávolította néhány belső szervüket, megcsonkította testüket, majd a Whitechapel sötétét sikátoraiban hagyta őket.
Kosminski egy lengyel zsidó bevándorló volt, aki az Oroszország által uralt országából menekült el 1881-ben és költözött családjával Angliába és élt Mile End óvárosában.
Végül egy elmegyógyintézetben halt meg 1899-ben, az elüszkösödött lába miatt. Az East Ham-i zsidó temetőben temették el, amely még ma is megtekinthető.
OLVASS TOVÁBB!
Ez nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
REJTÉLY-MISZTIKA6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos il...
REJTÉLY-MISZTIKA9 UFO-elmélet, amelyek azért félelmetesek, mert igazak lehetnek
Az ufókkal kapcsolatban semmit sem tudhatunk biztosra. Még ennyi idő is után is csak találgathatunk velük kapcsolatban. Többnyire mindenki...
„Hála Istennek, ő is látta azt a dolgot.” – 8 vad UFO-észlelés a világ minden tájáról
Nemcsak az Egyesült Államokban lehet idegenekkel találkozni. Ausztráliából, Argentínából, Spanyolországból, a világ minden tájáról...
REJTÉLY-MISZTIKA12 történelmi emlékmű, ami lazán bizonyíthatná az idegenek létezését
Több ufókutató igyekszik rámutatni arra, hogy az idegenek már évezredek óta látogatnak bennünket és nekik köszönhetjük egyes törté...
REJTÉLY-MISZTIKATényleg hihetünk a létezésünkben? - Hiteles és sokkoló tündérfotók
Te is szereted a tündéreket? Vagy legalábbis szeretnél hinni a létezésükben? Úgy fest, ezúttal a híveknek kedvez a tudomány, mert akad...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK