Máig nem derült fény erre a 6 rejtélyes esetre:
Itt van egy másik történet 3 ember eltűnéséről egyszerre. Springfieldben történt 1992. június 7-én. A 19 éves barátok, Suzanne Streeter és Stacy McCall végzettek az iskolával, és buliba mentek. Körülbelül délután kettőkor a lányok Suzanne házába mentek, ahol az anyja, Sherrill várt rájuk. Senki sem látta őket azóta.
Az első személy, aki észrevette, hogy a lányok eltűntek, a barátjuk, Janelle Kirby volt, aki a házba látogatott a barátjával. Azt tervezték, hogy a napot a vízi parkban töltik, de Suzanne és Stacy nem válaszolt a hívásaikra. Janelle szerint az ajtó nem volt zárva, a tornáclámpa ugyan eltört, de az izzó sértetlen volt. Senki sem volt a házban, kivéve a Yorkshire Terrier-t, amely Suzanne-nal és anyjával élt. A kutya nagyon izgatott volt.
Először Janelle és barátja nem gondolta, hogy valami komoly történt volna. Még a tornácról is elvitték a törött lámpa üvegét, ezzel talán akaratlanul is eltűntetve néhány fontos bizonyítékot.
Végül Mrs. McCall, aki nem tudott kapcsolatba lépni a lányával, elkezdett aggódni. Elment Streeterék otthonába, ahol megtalálta Stacy pénztárcáját és ruháit. Mrs. McCall meghallgatta az üzenetrögzítőt, amin szerinte nagyon furcsa üzenet volt, de véletlenül törölte.
16 órával az eltűnést követően jelentkezett a rendőrségen. Nem találtak semmilyen nyomot a házban. A vizsgálat 2007-ig tartott, amikor a bűnöző Robert Craig Coxot letartóztatták. Azt állította, hogy tudta, hol vannak a lányok.
A kutatók rájöttek, hogy 1992-ben Cox ugyanabban a városban élt, mint az eltűnt lányok. Habár elmondott mindent, amit tudott, továbbra se lehet megoldott ügyként tekinteni az esetre.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK