Szabó Anna
Rengeteg film dolgozta már fel a most következő történetet. Az egyik legismertebb variánsa, a 2005-ös, Ördögűzés Emily Rose üdvéért, ami a tárgyalást is bemutatja, ahol a démonűzőt bíróság elé állították. Sokan azért tartják a legjobb feldolgozásnak, mert felsorakoztatja a két szembenálló fél érveit, mivel ez az ördögűzések legmegosztottabb esete.
Anneliese mentális betegségekben szenvedett, aminek tényét a kórlapja is kétségkívül igazolja, amiben epilepszia és más elmezavarok állnak. 1973-ban kezdődtek meg a borzalmak a Michel házban. Anneliese elutasította a kórházi kezeléseket, és vadul tiltakozni kezdett, ha szent tárgyak kerültek a közelébe. Állítólag hangokat hallott, majd megőrjítették és még a saját vizeletét is megitta. Mivel a család szerint a gyógyszerek nem segítettek rajta, arra kényszerültek, hogy papot hívjanak. A család nem mellesleg mélyen vallásos volt, ezért biztosra vették, hogy Anneliese-t a Sátán szállta meg.
Végül két pap titokban elvállalta az űzést. A rítusok borzalmas fájdalmakat okoztak a lánynak. Legalább 70 ördögűzésen esett túl, amely 10 hónapig tartott. A halála előtt gyakran emlegette, hogy mártírként hagyja el ezt a világot. A végső rítusoknál már szinte rá sem lehetett ismerni. A testét általa okozott sebek borították, és a borzasztóan leromlott mentális állapota adta meg a kegyelemdöfést. Az ördögűzésekről hangfelvételek és fotók is készültek, amelyeket a papok feltudtak használni a tárgyalásán. A vád gondatlanságból elkövetett emberölés volt, mivel Anneliese a kóros soványsága miatt éhen halt.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK