Szabó Anna
1906. A 16 éves Clara egy natali, Dél-Afrikában található településen lakott, és egy keresztény iskolában tanult. Aztán ki tudja miért, senki se tudta megmondani az okát, de Clara imádkozni kezd a Sátánhoz. Napokon át semmi eredménye nem volt látszólag, aztán észrevette a családja, hogy egyre szokatlanabb a viselkedése.
Egyszer csak irtózni kezdett a vallási tárgyaktól, sőt, a szent tárgyak érintése fájdalommal töltött el, és több olyan nyelven is képes volt beszélni, amiket még csak nem is ismerhetett. A környezetét sikerült a legjobban lesokkolnia, mikor minden erőfeszítés nélkül kitalálta a gondolataikat, és titkos eseteket mesélt el a környezetében levők múltjából. Egyszóval minden jel arra mutatott, hogy Clarát megszállták.
Az apácák, akik náluk Cele családnál jártak, rémülten mesélték, hogy Clara lebeg a levegőben, és állatias hangokat képes kiadni. Hamarosan felkereste két pap a családot és nyomban neki láttak az ördögűzésnek. Clara fojtogatta az egyik papot, ráadásul több szemtanú előtt is bemutatta levitáló tudományát, mikor a szentírásból olvastak fel neki. Az űzés két napot vett igénybe, de végül sikeresen kiűzték a lány testéből a gonoszt.
Ha ismerős volt a történet némely részlete, az azért lehet, mert ez a sztori szolgált inspirációként az Ördögűző c. filmnél.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK