Szabó Anna
.
Nicolo Paganini a valaha élt egyik legnagyszerűbb hegedűvirtuóz. 5 évesen már mandolinon játszott, 7 évesen pedig zenét komponált. 12 évesen már fellépései voltak. Csakhogy 16 évesen már le is robbant, és eltűnt az alkoholgőzben és a női lábak között. 22 éves korára kijózanodott és ő lett az első zenei szupersztár. Ismét komponálni kezdett, hihetetlen bravúrokat mutatott be hegedűjén és senki sem rúghatott labdába mellette. Közönségét gyakran elárasztották a könnyek zivatara. Egyik leghíresebb darabja a Le Streghe vagyis a Boszorkányok tánca.
A közönsége szentül meg volt arról győződve, hogy a hegedűművész egyezséget kötött az Ördöggel és innen ered az a természetfeletti technika is, hogy képes volt mindössze a négy húros hegedűn egy kézzel három oktávot lefogni, amire sem előtte, sem utána hosszú évekig nem volt példa. Néhány mecénása is azt állította, hogy maga az Ördög segített neki az előadások során és ezért is tagadta meg halálakor az utolsó kenetet. Az egyház is mélyen hitt bűnösségében és nem is engedték, hogy katolikus temetést kapjon Genovában. Földi maradványait végül Parmában temették el 1876-ban.
De amint azt jól tudjuk, amit nem értett a középkori ember, abban szigorúan az Ördög keze lehetett…
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK