.
A Majak, teljes nevén Majak Termelési Egyesülés nukleáris fűtőanyag termelését és újrafeldolgozását végző üzem– akkor egyik nevén a sok közül Cseljabinszk-40 – vagyis plutóniumgyár csak nem régóta szerepel a térképeken mivel a szovjet és az orosz kormányzat tagadta a létezését és vele együtt a nukleáris katasztrófák tényét is, melyek méretükben és hatásaikban is felértek Csernobillal.
Ám 1957. szeptember 29.-én, 4 óra 20 perckor a hőmérséklet meghaladta a 350 °C-t az egyik tartályban és egy villamos berendezés szikrája által felrobbant.
A tartályt egy vastag betonréteg fedte, ami 40 méterre repült, a 160 tonnányi erősen radioaktív üledék pedig kivetődött a légkörbe. A szennyeződés megközelítőleg 20.000 km2-en szóródott szét, és 470.000 ember életét veszélyeztette, mivel óriási mennyiségű erősen sugárzó anyag szabadult el.
Hozzá kell tenni, hogy szovjet tervek már a kezdetektől fogva mellőzték a radioaktív anyagokra vonatkozó biztonsági előírásokat és figyelmeztetéseket. Ezzel emberek tízezreit tették ki a radioaktivitás veszélyeinek, ugyanis a Tecsa folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették annak hűtésére, majd súlyosan szennyezett formában visszavezették a radioaktívvá vált hűtővizet a folyóba. Márpedig a Tecsa egy 120 000 fős régió ivóvízbázisa. Később pedig a szomszédos Karacsáj-tóba vezették a hűtővizet. Egy 1968-as évi kiszáradáskor a tóban leülepedett, kiszáradt súlyosan szennyezett iszapot felkapta a szél és kb. 25 000 km²-nyi területen szétszórta radioaktív szennyeződésével együtt. Ma a Karacsáj-tó a Föld legerősebben szennyezett helyei közé tartozik.
Az is tetézte a bajt, hogy a kitelepítést sokáig halogatták, ami igencsak növelte az elhalálozási arányt. Az esetről sokáig nem beszélt a kormány, mint ahogy arról sem, miért van szükség ezekre a kitelepítésekre.
Végül a katasztrófa helyszínét zöld rezervátummá nyilvánították és csak később, régi akták kiszivárgásával derült fény az igazi tényekre. Hozzá kell tenni, dupla annyi radioaktív szennyező anyag szabadult el Csernobilhoz képest…
OLVASS TOVÁBB!
3 rejtélyes eset, mely átok miatt sült el balul
Az emberek mindig is tartottak az átkoktól. Úgy tűnik, nem is alaptalanul, hiszen ragály, szeretteik elvesztése és halál is gyakran kösz...
REJTÉLY-MISZTIKA12 őszintén meglepő tény a középkorról – A filmek és sorozatok megvezettek bennünket!
Úgy gondolunk a középkorra, mint amikor az egész világ sötétségben, mocsokban élt, és tele volt soha véget nem érő háborúkkal. Vag...
REJTÉLY-MISZTIKAA világ 8 leginkább kísértetjárta elmegyógyintézete, ahol tutira paranormális élményben lesz részed
Némelyik pszichiátriai kórház története hosszú, sötét és véres. Az intézmények alapvetően mentális zavarokkal küzdő emberek bör...
10 hátborzongatóan reális történet olyanokról, akik idegenekkel találkoztak
A földönkívüli élet lehetősége elbűvöli az embereket. Tehát nem meglepő, hogy gyakran osztanak meg történeteket UFO-król meg arról...
REJTÉLY-MISZTIKA„Valami kimondta a nevemet, és majdnem belepiszkítottam a nadrágomba.” - 9 ember személyes szellemtörténete
A szellemtörténetek sokféle formában fordulnak elő. Van, amelyik a regionális folklórból származik, és akad olyan, amely személyes tap...
REJTÉLY-MISZTIKAEz nálad is kiveri a biztosítékot! - A 9 legőrültebb ókori római szexbotrány
Az ókori Róma nemcsak a fejlettségéről, a hódításairól, az isteneiről meg a gladiátor játékairól volt híres, hanem elképesztő cs...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK