Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

6 hely, ahol az Ördög megfordult és ennek nyoma is maradt!

Szerző:
Szabó Anna
Istenhez képest, úgy fest az Ördög többször szereti magát megvillantani, sőt, biztos, ami biztos, nyomot is hagyni maga után. Számos ilyen hely létezik a világban, mindnek meg van is a maga színes, gazdag legendája. Ezekből csipegettünk össze 6 helyszínt, ahol szinte biztosan megfordult az Ördög és emléket is hagyott maga után!

{KEPGALERIA}

Az Ördög lábnyoma – Németország

Egy legenda szerint az építőmester képes volt szövetkezni az Ördöggel azért, hogy felépüljön a templom. A sarkantyús csizmát viselő gonosz jótevőnek csupán annyi volt a kérése cserébe, hogy a ne legyen ablaka templomnak. Aztán elkészült a remekmű, felkerekedett az Ördög, hogy megtekintse, betért a főkapun, és ott állt meg, ahonnan nem látni az oldalablakokat, de még egy hatalmas oltár is eltakarta a középső ablakot. Meg volt róla győződve, hogy sikerült gaz terve, mert mégis ki imádkozna sötét templomban? Olyan nagyot ugrott örömében, hogy lába örök nyomot hagyott. Csakhogy miután néhány lépéssel beljebb ment, meglátta, hogy a templomnak van ablaka, és pechére nem is kevés! Erre haragra gyúlt és kiviharzott a templomból. Azóta minden évszakban fúj a szél a Frauenkirche környékén.

rejtély misztika utazás
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL