Szabó Anna
{KEPGALERIA}
Az arcevő támadás
2012. május 26-én a 31 éves Rudy Eugene megtámadta a 65 éves, hajléktalan Ronald Edward Poppót a MacArthur Causeway rámpáján. Egyszer csak neki esett a férfinak, de előtte meztelenre vetkőzött. A férfi Poppót addig fojtogatta, amíg az elveszítette az eszméletét, azután megette a fél arcát, az egyik szemét és orrát. A támadás egy biztonsági kamera is rögzítette, ami 18 percig tartott. Egy rendőr állította meg a támadót, aki rálőtt, de semmi hatást nem ért el a férfinál, ezért még négyszer kellett belelőnie ahhoz, hogy végre holtan essen össze.
A férfi szervezetében csak marihuánát találtak, de annak hatása ellentmond a tetteinek. Mások azonban úgy gondolták, hogy egy LSD-nél is erősebb drogot fogyasztott, amely őrültté és erőssé tette, azonban elvesztette emberségét, de semmi erre utalót nem találtak a szervezetében.
Az összeesküvés elméletek kreáló szerint Eugene esete egy kísérlet volt, ami bizonyította, hogy bárkinél el lehet érni ilyen viselkedést. Eugene szervezetébe szerintük egy fertőző vírus került, amely az első számú kísérlet volt zombik kreálására.
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK