Szabó Anna
.
A Perron család jó néhány valós eseménye alapján készült a Démonok közt című horror.
Tehát a Rhode Island-beli Harrisville-ben található birtokon járunk, amin a házat eredetileg az Arnold család építette fel 1736-ban. Több generáción át volt az övéké, bár meglehetősen sok szokatlan esemény árnyékolta be életüket. Nem kevés családtag lett ott öngyilkos, másokat megmérgeztek, egy kislányt megerőszakoltak, aztán megöltek, négy férfi megfagyott, kettő pedig vízbe fulladt. A család utolsó tagja Mrs. John Arnold volt, aki 93 évesen felakasztotta magát.
Ezt a házat vette meg Roger és Carolyn Perron, akik a gyerekekkel együtt heten költöztek be. Miután beköltöztek, megkezdődtek azok a bizonyos furcsa események. A falról leestek a képek, a telefon lebegett és a háztartási gépek is maguktól kerültek át egyikhelyrők a másikra. Később már az ágyak is felemelkedtek a levegőbe és kopogások, furcsa szagok követték ezeket. Akadtak szívélyes jelenések, mint az a nő, aki a konyhát söprögette, egy másik a virágokat szagolgatta, egy Manny nevű szellem meg mindig figyelte a lányokat játék közben, ám mikor felé pillantottak, akkor eltűnt. A Perron lányok kedvence egy fiatal férfi szelleme volt, aki játékautókat tologatott a szobában. De nem csak jóságos barátok akadtak…
A legrosszabb mind közül Batsheba Sherman volt, aki 1885. május 25-én felakasztotta magát, és a sírköve a mai napig látható a temetőben. Az biztos, hogy boszorkánysággal vádolták meg, de egyes verziók szerint megölte a gyerekét is, akit a Sátánnak áldozott. Legfőbb célpontja Mrs. Perron volt, akit fizikailag bántalmazott majd megszállta. A családfő ekkor kért segítségért Ed és Lorraine Warrentől, akik azonosították a szellemeket, megtisztították tőlük a házat és kiűzték a gonoszt a Mrs. Perronból.
OLVASS TOVÁBB!
Rémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
REJTÉLY-MISZTIKAA Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK