Szabó Anna
Még mindig nem oldották meg ezt az 5 különös rejtélyt:
2014. április 1-jén a holland diákok, Lisanne Froon és Kris Kremers egy panamai nyaraláson a család kutyájával a Baru-vulkánhoz sétáltak. A Facebookon közzétették, hogy Boquete környékén járnak, mielőtt a túraútvonalat elérték volna. Sem aznap, sem másnap reggel nem tértek haza. Kris és Lisanne szülei öt nappal később érkeztek Panamába. 10 hétig nem tudtak róluk semmit, majd egy helyi nő felbukkant a rendőrségen egy kék hátizsákkal, amelyet a Boco del Toros régió folyópartján talált. A hátizsák belsejében Lisanne útlevele volt, illetve egy napszemüveg, két pár melltartó, egy vizes palack és némi készpénz, plusz a lányok telefonjai és egy a fényképezőgép. Az egyik telefonon látták, hogy 77 kísérlet történt a rendőrség és a segélyszolgálat felhívására. A térségben a jel hiánya miatt ezek a hívások nem valósultak meg. Április 8-án fényképeket készítettek a lányok a holmijaikról, amelyek szétszóródtak néhány sziklán, és egy zavaró fotó is volt, amin Kris fejének hátulján vér szivárgott. Két hónappal később csontokat találtak az erdőben. A DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a csontok a két eltűnt lányhoz tartoztak. Később, 2014-ben kijelentették, hogy túrázási baleset történt. A rendőrség soha nem tudta meg, hogyan haltak meg, vagy ki a felelős a halálukért.
OLVASS TOVÁBB!
30 Húsvéti babona - Ezekre feltétlenül figyelj, különben ugrik a szerencse meg a szerelem!
Locsolás, sonka, parti, rokonlátogatás. Imádjuk a Húsvétot! Már csak az kell, hogy odafigyeljünk a ránk leselkedő babonákra, hogy bebi...
REJTÉLY-MISZTIKAA képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKARémséges Karácsonyt! - 7 legendás karácsonyi szörnyeteg, akiket jobb ha ismersz
Karácsony. Télapó, Jézuska, karácsonyfa, ajándékok, pulyka, mézeskalács, bor, boldogság, szeretet, szép család. Na igen, de van a Kar...
A Mikulás egy ősi skandináv isten lehet - 6 meglepő érdekesség a karácsonyról
Gondolnád, hogy a Mikulást eredetileg talán egy ősi viking istenről mintázták? Na, és azt tudtad, hogy feltehetően Jézus sem decemberbe...
REJTÉLY-MISZTIKAAmi a Bibliából kimaradt!
A kutatók is tudják, hogy a mai, érvényben lévő bibliák, inkább parafrázisok halmaza, mint egzakt történelmi dokumentumok gyűjtemény...
REJTÉLY-MISZTIKAEgy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK