Régebben volt némi idő, amit érdemes volt kivárni, hiszen volt valamennyi idő, amelynek el kellett telnie az első randi után. Ám a dolgok a digitális korszak beköszöntével megváltoztak. Noha a telefonálás ki van zárva, mert túl személyesnek hatna először, de az üzenetküldés teljesen elfogadható forma, és ezt bizony értékeljük. Az időpont nem annyira lényeges, akár éjszaka is írhattok, ez már eleve többet elmond. Néhány egyszerű alapszabályt kell csupán figyelembe venni, minden más esetben az a fontos, hogy tiszta játszmát folytassatok, Drága Hölgyeim. Most pedig mutatom, mi az, amit soha ne írjatok, ugyanis a legtöbb férfitársam hátán feláll tőle a szőr.
{KEPGALERIA}
1. „Jó éjt”
Ha azt akarjátok, Drága Hölgyeim hogy siker koronázza az erőfeszítéseiteket, akkor feltétlenül felejtsétek el a „jó éjt” üzenetet. Ugyanis a randi végén már elköszöntetek egymástól. Ha ilyesmit írtok, azt egyfelől nem értjük, másfelől pedig egyértelműen kivesszük belőle, hogy csak azért írtátok, mert valahogy újra beszélgetésbe akartok elegyedni velünk. Ne vigyétek túlzásba a dolgokat, inkább várjátok meg, amíg a partneretek jelentkezik.
OLVASS TOVÁBB!
Miért alapvető az SSL tanúsítvány az online boltok számára?
Az internetes kereskedelem világában az ügyfelek bizalmának megszerzése kiemelten fontos, különösen akkor, amikor személyes adatokat vag...
PASISZEMMELNői sportikonok, akik inspirálják mindennapjainkat
A sport világában születő sikertörténetek gyakran túlmutatnak a pályák határain. Különösen igaz ez a női sportolókra, akik nemcsak...
PASISZEMMELMiért kell megvédeni a hallásod motorozás közben?
Amikor száguldasz az úton és hallod a motor hangját, semmi sem hasonlítható ehhez az élményhez. ...
Hatékony és megbízható eszközbeszerzés cégeknek
Eljött az idő, amikor vállalkozásod számára új informatikai eszközök beszerzése vált szükségessé?...
PASISZEMMELA felhő felé tartva: az IaaS fejlődése Ausztráliában
Észevetted, milyen sokan beszélnek manapság a felhőről? Nem meglepő, hiszen világszerte egyre nagyobb az érdeklődés a felhőalapú tech...
PASISZEMMEL7 dolog, amit egy férfi csak álmai nőjével tesz meg - Ha ezt csinálja, azonnal menj hozzá feleségül!
Úgy tartják, ha a férfi szerelmes, akkor bizony minden őrültségre képes. Néha a szerelem által kiváltott gesztusok túl csöpögősnek,...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK